napi evangelium






Napi evangélium


2019. május 10. – Péntek

Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték. Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él. Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.

Jn 6,52-59


Elmélkedés:

Jézus eucharisztikus beszédének utolsó részletéhez érkeztünk a mai napon, amelyben a feltámadást és az örök életet ígéri meg azoknak, akik hisznek benne és az Élő Kenyérrel, az ő testével táplálkoznak. Itt már az egykori hallgatóság reakciója is elhangzik, akik ezt kérdezik: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” Csodálkozás és értetlenség tükröződik a kérdésből. Nem értik még az Úr szavait, nem tudhatják még, hogy miként ajándékozza önmagát az emberiségnek. Jézus szavainak értelme, s annak teljessége a szenvedés estéjén, az utolsó vacsorán bontakozik ki, amikor megalapítja az Oltáriszentséget. Az utolsó vacsora fényében válik az apostolok számára és a mi számunkra is világossá mindaz, amit Jézus a kenyérszaporítás után az élet kenyeréről mondott.
Arra a kérdésre tehát, hogy miként adhatja Jézus az ő testét eledelül az embereknek, az utolsó vacsorán kapjuk meg a választ. Ennek az utolsó vacsorának eseményére emlékezünk és ezt tesszük jelenvalóvá minden szentmisében. A szentmisét bemutató pap imádsága és a Szentlélek leszállása, közreműködése által a kenyér az Úr testévé, a bor pedig az ő vérévé változik át. Az Eucharisztia titkát akkor érthetjük meg a leginkább, ha nem csupán hiszünk benne és nem csupán imádásunkat fejezzük ki iránta, hanem magunkhoz vesszük a szentáldozásban. A szentáldozás által megújul életünk Krisztusban.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézusom! Segíts, hogy ne az emberi szenvedélyek, az érzelmek vagy az ösztönök uralkodjanak rajtam, hanem a te szelíd uralmad valósuljon meg bennem! Ne a szokások, az emberi elvárások irányítsák életemet, hanem a te akaratod keresése és teljesítése. Te uralkodj bennem! Te irányítsd az életem! Te vezess az örök üdvösségre! Uram, jöjjön el a te országod!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: