Napi evangélium

Abban az időben, amikor Jézus az örök élet kenyeréről beszélt, így szóltak hozzá a tömegből: „Hadd lássuk, milyen csodát művelsz, hogy higgyünk neked! Mit tudsz tenni? Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az írás mondja: Égből való kenyeret adott enni nekik.” Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom nektek; nem Mózes adott kenyeret az égből, hanem Atyám adja az igazi mennyei kenyeret. Az az Isten kenyere, amely leszállt a mennyből, és életet ad a világnak.” „Uram – kiáltották –, add nekünk mindig ezt a kenyeret!” Jézus így válaszolt: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”

Elmélkedés:

A csodálatos kenyérszaporítást követően a jelenlévők jelet kérnek Jézustól. Milyen jelre gondolnak? Könnyen kitalálhatjuk ezt abból, hogy felidézik az ószövetségi időkből, Mózes korából azt, amikor a pusztában Isten mannával táplálta a választott népet. Jézus korában elterjedt volt az a gondolat, hogy az eljövendő Messiás megismétli majd az egykori manna-csodát és kenyérrel táplálja a népet. Az embereknek rögtön ez juthatott eszébe, amikor a megszaporított kenyérből sok ezren jóllaktak, s ezért kérnek Jézustól újabb jelet, mégpedig olyan jelet, amivel egyértelműen bizonyítja, hogy személyében eljött a Messiás.
Ilyen jelet Jézus nem akar mutatni, hanem inkább azzal folytatja tanítását, hogy ő az élet kenyere az emberek számára. Olyan kijelentés ez, amely hitünk lényeges tartalmát világítja meg. Keresztény emberként hiszünk abban, hogy Jézus valóságosan jelen van az átváltoztatott kenyérben, az Oltáriszentségben. Hiszünk abban, hogy az átváltoztatás csodája a szentmisében történik. Hiszünk abban, hogy a szentáldozáskor Krisztus testét, az örök élet kenyerét vesszük magunkhoz. Hiszünk abban, hogy a szentáldozás hatása az Úrral való lelki egyesülés. Hiszünk abban, hogy eggyé válunk, közösséget alkotunk mindazokkal, akik ugyanabból a Szent Kenyérből, Krisztus testéből részesülnek. A szentmise megőriz minket a krisztusi hitben.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Úr Jézus! Te vagy életem sziklája, a biztos talaj, melyen nem inog meg lábam. Könnyebb a homokra építeni. Sokszor csábít az egyszerűbb megoldás, a világ kincset, hírt, gyönyört ígér. De aki az eke szarvára tette a kezét, nem nézhet hátra, és Péterrel együtt mondja: „Uram, kihez mennénk, az örök élet forrásai belőled fakadnak!” Sziklaházként a te templomod leszek. Jöhet az eső, és fújhat a szél, nem vesztem el a hitem, nem lesz úrrá rajtam a bizalmatlanság vagy a depresszió, életem értelme dicsőséged hirdetése!