napi evangelium






Napi evangélium


2019. május 2. – Csütörtök

Abban az időben így tanított Jézus: „Aki a mennyből jön le, az mindenki fölött áll. Aki viszont a földről való, az földies, és a földi dolgokról beszél. Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit. Arról tesz tanúságot, amit látott és hallott, tanúságtételét azonban senki sem fogadja el. Ám, aki mégis elfogadja tanúságát, az megerősíti, hogy az Isten igazmondó. Akit Isten küldött, Isten igéit hirdeti, mert Isten nem adja szűkösen a Szentlelket. Az Atya szereti a Fiút, és mindent az ő kezébe helyezett. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van; aki pedig nem hisz a Fiúnak, az nem nyeri el az örök életet, hanem Isten büntetése sújtja.”

Jn 3,31-36


Elmélkedés:

Jézus földi életének cselekedetei felülmúlják mindazt, amire egy ember képes lehet. Ezt bizonyítják csodái és gyógyításai. Tanítása felülmúl minden emberi igazságot, mert azt hirdeti, amit az Atyától hall, s amit az Atya bízott rá. Az Úr feltámadása felülmúlt mindent, amit az ember el tud képzelni az élet végéről, hiszen a húsvéti feltámadás azt hirdeti, hogy van folytatás, Isten a halál után képes új életet ajándékozni.
A mai evangéliumban Jézus önmagáról a következőt mondja: „Aki a mennyből való, az felülmúl mindenkit.” Azt jelenti ez a kijelentés, hogy nem csak cselekedeteivel, tanításával és feltámadásával, hanem önmagában a létezésével is felülmúl mindenkit. Ő nem a földről származik, hanem a mennyből jött el emberi világunkba. Aki szembeszáll vele és elutasítja őt, az földiesen gondolkodik és elutasítja az ég vonzását. Mi, akik emberek, Isten teremtményei vagyunk, arra kapunk meghívást Teremtőnktől, hogy váljunk hasonlóvá ahhoz, akiben megjelent a bűntelen ember, Jézus Krisztushoz, aki valóságos ember és valóságos Isten. cselekedjünk úgy életünk helyzeteiben, ahogyan az Úr cselekedne! Szavaink legyenek egységben tetteinkkel, miként ez Jézus személyére is igaz. Életünket jellemezze a szolgálat és az engedelmesség, ahogyan erre a mi Urunk példát mutatott. Így fogunk majd felülemelkedni az emberi gyengeség és esendőség korlátain, így jutunk el a mennybe.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Feltámadt Urunk, te azt a küldetést adtad apostolaidnak és tanítványaidnak, hogy legyenek feltámadásod tanúi, hirdetői, és ők engedelmeskednek kérésednek. Ennek köszönhetően kezdett el egykor terjedni a feltámadás örömhíre, és lettek egyre többen hívőkké, csatlakoztak az Egyházhoz, a benned és feltámadásodban hívők közösségéhez. E közösséghez tartozunk mi is, akik megtapasztalhatjuk jelenlétedet, s akik szintén azt a küldetést kapjuk, hogy legyünk a feltámadás hirdetői a világban. Segíts minket, hogy feltámadásodba vetett hitünket mindig megvalljuk és az üdvösség örömhírét apostoli buzgósággal terjesszük!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: