napi evangelium






Napi evangélium


2019. április 25. – Csütörtök

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”

Lk 24,35-48


Elmélkedés:

Az emmauszi tanítványok történetét folytatja a mai evangélium. Lukács evangélista nem jegyzi le, hogy hányan és kik voltak jelen akkor, amikor Jézus megjelent, de az apostolokon és a két emmauszi személyen kívül bizonyára más tanítványok is lehettek még ott. Az elbeszélés szerint az első pillanatban azt gondolják mindannyian, hogy szellemet látnak. Mire utal ez a kifejezés? Egyrészt arra, hogy érthetetlen számukra, miként tud Jézus megjelenni egy olyan helyiségben, amelynek zárva van az ajtaja? Hogyan lehet az, hogy nem jelent számára akadályt az ajtó vagy a falak? Másrészt azt is jelenti a kifejezés, hogy a feltámadt Krisztus teste nem egészen olyan, mint az ő földi teste. A megdicsőült test ugyan továbbra is magán viseli a keresztre feszítés sebhelyeit, mégsem ugyanolyan, mint korábban. Harmadszor pedig azt jelenti, hogy a jelenlévők számára szinte felfoghatatlan az a tény, hogy élőként áll előttük az, aki biztosan meghalt.
Aztán hamar meggyőződhetnek róla, hogy nem szellemet látnak. Hallják az Úr szavát, felismerik hangját. Akár meg is érinthetik őt, s így meggyőződhetnek arról, hogy valóságos személy áll előttük, köztük. Jézus a szemük láttára eszik, amely újabb bizonyítéka, hogy nem szellemet látnak és nem képzelődnek.
Mindezek után jön a találkozás lényegi üzenete: Jézus nem azért támadt fel, hogy folytassa művét, hanem azért, hogy visszatérjen a mennybe. De előbb még megbízza tanítványait, hogy ők folytassák művét.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézusunk, ments meg bennünket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk. Ments meg minket attól, hogy szívünkön eluralkodjon a kapzsiság, a telhetetlenség és a gazdagodás féktelen vágya! Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettel legyünk azzal, amit Te ad nekünk! Jézusunk, te légy szívünk gazdagsága!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: