Napi evangélium

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”

Elmélkedés:

Az evangéliumi jelenet az utolsó vacsora termébe hív minket. Júdás árulásának megjövendölését János evangélista azzal vezeti be, hogy Jézus „mélyen megrendült lelkében.” E kifejezés ismerős számunkra, hiszen Lázár feltámasztásának történetében már találkoztunk vele. Amikor Mária és Márta házába megérkezve Jézus értesül arról, hogy barátja, Lázár már négy napja halott, akkor „lelke mélyéig megrendült” (Jn 11,33), majd a sírhoz indult, hogy életre keltse, visszahívja a halálból őt. A szenvedéstörténetben egy másik helyen is ugyanez a kifejezés írja le Jézus lelkiállapotát. A jeruzsálemi bevonulás után, utolsó beszédében, amikor már érzi, hogy küldetése szenvedéssel és halállal fog beteljesedni, így szól: „Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” (Jn 12,27-28).
Mi is megrendült lélekkel hallgatjuk szavait, amikor arról beszél, hogy valaki el fogja őt árulni. Mégpedig a hozzá legközelebb állók közül, apostolai közül kerül ki az a személy, aki anyagi haszonlesésből elárulja a főpapoknak Jézus tartózkodási helyét és éjszaka elvezeti majd hozzá a katonákat, hogy ne a nyilvánosság előtt, hanem titokban foghassák el. És megrendült lélekkel hallgatjuk, hogy az Úr megjövendöli Péter tagadását is. Júdás és Péter cselekedete és jelleme között nagy a különbség. Júdásból hiányzik, Pétert könnyekre fakasztja a bűnbánat.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.