napi evangelium






Napi evangélium


2019. április 9. – Kedd

A Sátoros-ünnep alkalmával Jézus így beszélt a farizeusokhoz: „Én elmegyek, és ti hiába kerestek, mert meghaltok bűneitekben. Ahova én megyek, oda ti nem jöhettek.” A zsidók erre tanakodni kezdtek: „Csak nem akarja megölni magát, hogy ezt mondja: Ahová én megyek, oda ti nem jöhettek”? Jézus így folytatta: „Ti innen alulról vagytok, én felülről vagyok. Ti ebből a világból vagytok, én nem ebből a világból vagyok. Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben, mert nem hiszitek el rólam, hogy ki vagyok: ezért kell meghalnotok bűneitekben.” Erre megkérdezték: „De hát ki vagy te?” Jézus azt válaszolta: „Kezdettől fogva az vagyok, amit mondok is nektek. Sokat kellene még beszélnem rólatok, és ítéletet mondanom felettetek, mert aki engem küldött, igazmondó; én pedig azt hirdetem a világnak, amit tőle hallottam.” De azok nem értették meg, hogy az Atyáról beszél nekik. Végül Jézus azt mondta nekik: „Ha majd felemelitek (a kereszten) az Emberfiát, akkor megtudjátok, hogy én vagyok, és hogy semmit nem teszek önmagamtól, hanem azt hirdetem, amit Atyámtól tanultam. Aki küldött engem, az velem van, és nem hagy magamra, mert én mindig azt cselekszem, amiben ő tetszését találja.” E szavak után sokan hittek Jézusban.

Jn 8,21-30


Elmélkedés:

Jézus fellépése, tanítása és cselekedetei újra és újra ugyanazt a kérdést teszik fel: ki ő valójában? Olyan kérdés ez, amelyet tanítványai és ellenfelei egyaránt igyekeztek megválaszolni, és a későbbi időkben is ez lett a legfontosabb kérdés azok számára, akik Istent keresik. A kérdésre csak hittel lehet válaszolni. Ezt a hitet láthatjuk azokban, akik csatlakoznak hozzá, tanítványai, majd tanúságtevői lesznek. E tanúságtétel elindíthat másokat a hit útján, de mindannyian eljutunk addig a pontig, hogy személyes hitünket is meg kell fogalmaznunk, meg kell vallanunk. Természetes kívánság, hogy ehhez a személyes hitvalláshoz keressük a biztos, megbízható alapokat.
Mások hiténél, tanúságtevő életénél is fontosabb fogódzópont, hogy mit mond Jézus önmagáról. Az evangéliumok sok ilyen állítást, kinyilatkoztatást megőriztek az Úrtól. A mai evangéliumban is saját származásáról, eredetéről beszél Jézus. Azt szeretné, ha megértenék és elfogadnák, hogy ő valóban a mennyei Atya küldötte. Mennyei származásának elfogadásához hitre van szükség. A hit azonban hiányzik azokból a farizeusokból, akik hallják szavait.
János evangélista nem a kételkedőket, hanem a hívőket állítja elénk példaképül, amikor így zárja le ezt a részt: „E szavak után sokan hittek Jézusban.” Érdemes nekünk ismételten elolvasnunk az evangéliumot, átgondolnunk Jézus kijelentéseit, mert így fog megerősödni a hitünk.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: