napi evangelium






Napi evangélium


2019. február 21. – Csütörtök

Jézus egyszer elment tanítványaival a Fülöp-Cezáreája környékén fekvő falvakba. Útközben megkérdezte őket: „Kinek tartanak engem az emberek?” A tanítványok azt felelték: „Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” Ő tovább kérdezte őket: „Hát ti kinek tartotok engem?” Erre Péter így válaszolt: „Te vagy a Messiás.” Akkor szigorúan lelkükre kötötte, hogy ezt senkinek se mondják el róla.
Ettől kezdve arra oktatta őket, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, a főpapok és az írástudók elvetik és megölik, de harmadnapra föltámad. Erről egészen nyíltan beszélt nekik. Péter ekkor félrevonta Jézust, és szemrehányást tett neki. Erre ő hátrafordult, tanítványaira nézett, és így korholta Pétert: „Távozz tőlem, sátán, mert emberi módon gondolkodol, és nem Isten tervei szerint!”

Mk 8,27-33


Elmélkedés:

Az evangéliumot nap mint nap azzal a kimondatlan szándékkal olvassuk, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, hogy ki Jézus? Azért figyelünk az egykor élt személyek vallomásaira, tanúságtételeire, hitvallásaira, hogy magunk is meg tudjuk fogalmazni személyes hitvallásunkat. Hallottuk Keresztelő János tanúságtételét és hallottuk a mennyei Atya tanúskodását Jézus megkeresztelkedésekor. Tudjuk, hogy még a gonosz lelkek is felismerik Jézusban az Isten Fiát és azt is láthatjuk, hogy a nép a csodák által egyre jobban felismeri benne a mennyei Atya küldöttét. Az első tanítványok magatartása, azonnali indulása szintén hitvallás, még szavaikra sincs szükség ahhoz, hogy megtudjuk: az őket meghívó Jézusban felismerik az igazság közvetítőjét, akit ettől kezdve Mesterüknek tekintenek. A nép pedig felismeri benne a csodálatos tanítót, aki meghirdeti Isten országát.
Mindezek után Jézus felteszi a kérdést tanítványainak: „Kinek tartanak engem az emberek?” A válaszok sokféleségén nem kell csodálkoznunk, hiszen Jézus személyének titka csak később, a kereszten és a feltámadáskor tárul fel a maga teljességében. Majd pedig újabb kérdése már a tanítványok vallomását kéri: „Hát ti kinek tartotok engem?”
A kérdés ma nekem szól: Kinek tartom Jézust? Vajon az életem méltó-e ahhoz, amit szóbeli hitvallásommal kifejezek?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó Krisztus Jézus, hiszem, hogy igaz Isten és igaz ember vagy. Te vagy az isteni út, mely végtelen biztonsággal hidalja át azt a szakadékot, amely elválaszt engem az Istenségtől. Hiszem, hogy szent emberséged tökéletes és oly hatalmas, hogy engem nyomorúságaim, hiányaim és gyarlóságaim ellenére el tud vezetni oda, ahol te magad vagy: az Atya keblére. Add, hogy hallgassak szavadra, kövessem példádat, és soha el ne szakadjak tőled.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: