napi evangelium






Napi evangélium


2018. december 19. – Szerda

Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak.
Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.”
Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.” Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt.
Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.”

Lk 1,5-25


Elmélkedés:

A karácsony előtti utolsó napokban az evangéliumok szépen sorra veszik a Jézus születése előtti eseményeket. Először a Megváltó előfutára, Keresztelő János, majd pedig Jézus születésének hírüladásáról olvasunk. Ezt követi Mária látogatása Erzsébetnél, azaz a két leendő édesanya találkozása, közös öröme. A karácsony előtti napon Keresztelő János születését olvassuk, majd másnap értelemszerűen Jézus születését.
Ma tehát arról olvasunk, hogy Zakariásnak a templomi szolgálatteljesítés közben látomása van. Megjelenik neki Isten angyala, aki közli vele a hírt, hogy gyermeke fog születni. Zakariás jól tudja, hogy neki és feleségének, Erzsébetnek idős koruk miatt emberi számítás szerint már nem születhet gyermekük, és ki is fejezte kételkedését. Mivel kétségbe vonta az isteni üzenet igaz voltát, ezért megnémul, s csak gyermekének születésekor tud majd újra megszólalni.
Az események hátterében érdemes észrevennünk Isten működését, aki embereket használ fel a megváltás művéhez, s ezek a személyek átengedik magukat Istennek. Zakariás és Erzsébet, Mária és József egyaránt engedelmeskednek Istennek, elfogadták és teljesítették azt a feladatot, amit Isten nekik szánt. Jézus is ezt fogja tenni egész életében, engedelmeskedik a mennyei Atyának, odaadja életét a mi megváltásunkért.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mindenható Istenünk! Te azt akarod, hogy minden gyermek boldog felnőtté váljon. Add, hogy gyermekeink ne csak testben, hanem lélekben is növekedjenek, felnőtté váljanak! Add, hogy gyermekeink az ismeretek elsajátítása mellett hitükben is napról napra fejlődjenek! Ültesd el lelkükben Igéd magjait, adj nekik erőt, hogy életükben hűségesek legyenek hozzád, és majd egykor felnőttként ők is továbbadják gyermekeiknek a hit igazságait! Segítsd őket, hogy gyermekként és felnőttként országod építésében munkálkodjanak!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: