napi evangelium






Napi evangélium


2018. november 19. – Hétfő, Árpád-házi Szent Erzsébet

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”

Lk 6,27-38


Elmélkedés:

Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót mindenkivel, legyetek irgalmasok! - olvassuk Jézus tanácsait a mai evangéliumban. A ma ünnepelt Szent Erzsébet komolyan vette ezeket a tanácsokat és egész életét a szegények szolgálatába állította. Cselekedeteiben, egész életében észrevesszük Isten gondviselését, aki ilyen módon mutatja meg, hogy jelen van a világban, ha mi készen állunk arra, hogy gondviselésének eszközei legyünk. Erzsébet nem csak észrevette azokat, akik segítségre szorulnak, hanem rá is lépett a cselekvő szeretet útjára, megmutatva azt, hogy nem elég elméletben szeretni a másik embert, hanem a gyakorlatban is meg kell mutatkoznia a szeretet érzésének. Szent Erzsébet azzal a meggyőződéssel, hittel végezte irgalmasságból és szeretetből fakadó jócselekedeteit, hogy mindent Krisztusnak tesz. Felismerte a szükséget szenvedőkben a szenvedő Krisztus arcát és minden erejét a szenvedések, az emberi nyomorúságok enyhítésére, megszüntetésére fordította.
Nem számított a királyi méltóság, a családi örökség, hanem mindent odaadott, egész életét felajánlotta az Úrnak, egyedül tőle várva mennyei jutalmat cselekedeteiért. Életpéldája és alázatossága ösztönözzön minket is arra, hogy életünket, képességeinket a szegények szolgálatára szenteljük.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te a mi emberi közreműködésünkkel akarsz csodákat tenni napjainkban, hogy jelenléted és segítséged megtapasztalható legyen minden ember számára. Adj nekünk igazi bölcsességet, hogy felismerjük azt az utat, amelyet te mutatsz nekünk, s amelyen te vezetsz minket az üdvösség felé!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: