napi evangelium






Napi evangélium


2018. november 8. – Csütörtök

Abban az időben vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz, hogy hallgassák őt. A farizeusok és az írástudók zúgolódtak emiatt, és azt mondták: „Ez szóba áll a bűnösökkel és együtt étkezik velük.”
Jézus erre a következő példabeszédet mondta nekik: „Ha közületek valakinek száz juha van, és egy elvész belőlük, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet, s nem megy-e az elveszett juh után, amíg meg nem találja? Ha megtalálta, örömében vállára veszi, hazasiet vele, összehívja barátait és szomszédait, és azt mondja nekik: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett juhomat.” Mondom nektek, éppen így nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igazon, akinek nincs szüksége megtérésre.
Ha pedig egy asszonynak tíz drachmája van, és elveszít egy drachmát, nem gyújt-e világot, nem sepri-e ki a házát, nem keresi-e gondosan, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, összehívja barátnőit meg a szomszédasszonyokat, és azt mondja: „Örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.” Mondom nektek, az Isten angyalai is éppen így örülnek majd egy megtérő bűnösnek.”

Lk 15,1-10


Elmélkedés:

Lukács evangéliumának 15. fejezetében három példabeszédet olvashatunk, amelyek témája az isteni irgalmasság. Az első az elveszett bárányról, a második az elveszett pénzről, a harmadik pedig az elveszett, a tékozló fiúról szól, amely három példázat közül az első kettőt olvassuk a mai napon. Az alapmotívum ezekben is, ugyanúgy, mint a harmadikban, az elveszett dolog keresése és a nagy öröm a megtalálást követően. A mondanivaló egyértelmű: Isten nem mond le az emberről, akkor sem, ha az ember számára vonzóbb a bűnös élet és el akar távolodni Istentől. Isten szüntelenül keresi a bűnös embert, utánamegy azoknak, akik eltévedtek és visszavezeti őket a közösségbe.
Érdemes odafigyelnünk az egykori hallgatóság összetételére. A történet azzal indul, hogy „vámosok és bűnösök jöttek Jézushoz”, azaz ők a hallgatóság egyik része. A másik része a farizeusok és az írástudók, akik méltatlankodtak amiatt, hogy Jézus, a zsidó rabbi, szóba áll a nyilvános bűnösökkel. Az első csoport számára valódi örömhírt hordoz az üzenet: ők sincsenek kizárva Isten országából, ha készek bűnbánatot tartani. A másik csoport értetlenül hallgatja ezeket a hasonlatokat, történeteket, mert ők úgy gondolják, hogy Isten országában csak az igazaknak, a tökéleteseknek van helye, s el sem tudják képzelni, hogy Isten irgalma és az illető bűnbánata bárkit méltóvá tehet arra, hogy üdvösségre jusson.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, segíts, hogy ne engedjek a megtévesztésnek és a félrevezetésnek! Bölcsességet és tisztánlátást kérek tőled, hogy megkülönböztessem a te igazságodat az emberek hamisságától. Te Úr vagy az egész világ és az egész természet felett, és hatalmad van, hogy legyőzd a gonoszságot. A te segítségeddel én is le tudom győzni a rosszat. Életem biztonságban van a te kezedben, s ha hűséges maradok hozzád és hitemhez, akkor nem veszíthetem el az üdvösséget. Add, hogy semmiféle veszély, még az életveszély miatt se tagadjam meg hitemet, hanem a Szentlélekre hallgatva tegyek tanúságot rólad!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: