napi evangelium






Napi evangélium


2018. október 31. – Szerda

Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt. Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: Uram, nyiss nekünk ajtót. Erre ő azt feleli nektek: Nem tudom, honnan vagytok. Akkor ti bizonygatni kezditek: Veled ettünk és ittunk, a mi utcánkban tanítottál. De ő megismétli: Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti, gonosztevők! Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan. Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában. Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”

Lk 13,22-30


Elmélkedés:

Lukács evangélista újra és újra arra irányítja figyelmünket, hogy Jézus útban van Jeruzsálem felé, ahol majd küldetése beteljesedik az ő halálával és feltámadásával. Útközben valaki hozzá lép és ezt a kérdést teszi fel: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?” A kérdés általános jellegű, az üdvösségre jutók száma a kérdés, vajon sokan vagy kevesen vannak. Jézus viszont úgy felel, hogy a kérdést személyessé akarja tenni. Nem az a fontos, hogy sokan vagy kevesen üdvözülnek, hanem hogy az ember, történetesen a kérdező, vagy a XXI. században evangéliumot olvasó mit tesz saját üdvössége érdekében? Törekszik-e egyáltalán arra, hogy eljusson az örök életre? Fogalmazhatunk úgy is, hogy a kérdés elméleti, de Jézus válasza gyakorlati. Az embernek nem elég elméletben ismernie az üdvösség feltételeit, hanem konkrét cselekedeteket kell tennie saját üdvössége érdekében.
A Jézus által példaként említett szűk, majd idővel bezáruló ajtó képe kissé félelmet kelt bennünk. Mi lesz, ha az ajtón kívül maradunk? A kint rekedők számára a bíró kimondja az ítéletet: Most már túl késő! Távozzatok! Nem fogtok bebocsátást nyerni! Ezt olvasván persze, hogy elfog minket a félelem és az aggodalom. Ugyanakkor jusson eszünkbe az is, hogy az irgalmas Isten nem vesztünket akarja, hanem üdvösségünket. Törekedjünk hát eljutni az üdvösségre!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, te újra meg újra hangsúlyozod, hogy minden lehetséges annak, aki hisz. Ha megvizsgáljuk, melyik a legnagyobb, a neked leginkább tetsző erény, azt látjuk, hogy a hit. Igen, ennek ereje által készülünk fel arra, hogy belépjünk a Szentek Szentjébe. Hit nélkül, ó, dicsőség Ura, nem tettél volna értünk csodákat. Mielőtt csodát műveltél volna, azt akartad, hogy jóságoddal egyesítsük hitünket.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: