napi evangelium






Napi evangélium


2018. szeptember 1. – Szombat

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta.” Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!” Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!” Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!”

Mt 25,14-30


Elmélkedés:

Az előző napokban arról olvastunk példabeszédeket, hogy az Úr eljövetelére kell várakoznunk, de ennek időpontja ismeretlen számunkra. A mai evangélium példázata új szempontot hoz elő, a számadást emeli ki. A történetben egy gazdag emberről van szó, aki nagy összeget ad szolgáinak, hogy távollétében kereskedjenek vele, kamatoztassák. A szolgák többsége ezt meg is teszi, s a számadáskor kétszer annyival tud elszámolni, de egy szolga nem teljesíti a feladatot és csak azt tudja visszaszolgáltatni, amit rábíztak. A tanítás mondanivalója világos: Jézus tekinthető az úrnak, a szolgák pedig az ő tanítványait, követőit jelképezik. Az úr távollétének ideje az Egyház ideje, a Krisztus második eljöveteléig tartó időszak. A hívő ember annak tudatában éli minden napját, hogy halála után és a végső ítélet napján számot kell adnia Istennek földi életéről és mindarról a kegyelmi adományokról, amelyeket Istentől kapott.
Ebben a példabeszédben megfigyelhetjük azt is, hogy Istentől mindenki ugyanarra a jutalomra, az üdvösségre számíthat. Bár a szétosztott vagyon mértéke különböző volt, a jutalomban nincs különbség, mindenki, aki hűségesen teljesítette feladatát, ugyanazt kapja, bemehet Isten örök országába és osztozhat Isten végtelen örömében. Tétlenségem, lustaságom vagy félelmem ennek az örömnek a megszerzését hiúsítja meg.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Ó, Uram Jézus, te azt parancsoltad nekem, hogy szüntelenül imádkozzam, add nekem kegyelmedet, hogy meg tudjam tenni, s add meg ezt azoknak a lelkeknek is, akiket rám bíztál. Isteni Ige, te magad vagy bennünk az örökké tartó és szüntelen imádság. Isten Báránya, te vagy a világosság, amely megvilágítja lelkünk egész égboltját. Bár soha ne akarnánk más imádságot, csak a te imádat, más fényességet, csak a te fényességedet, más szeretetet, csak a te szeretetedet! A hozzád intézett imádságban, Istenem, egy a szemlélés és a szeretet. Engedd, hogy olyan tökéletesen és olyan bensőségesen tudjak hozzád imádkozni, hogy elfeledkezzem önmagamról, és ne tudjam, hogy imádkozom, mert csupán te vagy bennem!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: