napi evangelium






Napi evangélium


2018. július 5. – Csütörtök

Jézus egyszer hajóba szállt, átkelt a Genezáreti-tavon, és az ő városába, Kafarnaumba érkezett. Ott egy bénát hoztak eléje hordágyon. Hitük láttára Jézus így szólt a bénához: „Bízzál fiam! Bocsánatot nyernek bűneid!” Néhány írástudó erre azt gondolta magában: „Ez káromkodik.” Jézus belelátott gondolataikba, és szemükre vetette: „Miért gondoltok rosszat szívetekben? Mi könnyebb, ha azt mondom: Bocsánatot nyernek bűneid!, vagy ha azt mondom: Kelj föl, és járj!? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának hatalma van a földön a bűnök megbocsátására!” A bénához fordulva folytatta: „Kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Az ember fölkelt és hazament. Ennek láttára félelem fogta el a tömeget, és dicsőíteni kezdték Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.

Mt 9,1-8


Elmélkedés:

Jézus galileai működésének ismertetése során Máté evangélista tíz csodát ír le. Az első három gyógyító csoda azt igazolta, hogy Jézusnak hatalma van a betegségek felett. A tengeri vihar lecsendesítése a negyedik csoda, amely azt mutatja, hogy hatalma van a természet erői felett. Az ötödik csoda, amit tegnap olvastunk az ördögűzés esete azt bizonyította, hogy hatalma van a gonosz lelkek felett. A sorozat hatodik csodája a béna meggyógyítása, amit a mai napon olvasunk, azt mutatja, hogy Jézusnak hatalma van a bűnök felett. Ebben az esetben nem maga a csodás gyógyulás áll a történet középpontjában, hanem a mögöttes tartalom, a csoda azt bizonyítja, hogy Jézus valóban képes eltörölni az ember bűnét, akinek ugyanis hatalma van a test gyógyítására, annak hatalma van a lelket is meggyógyítani. A testi gyógyulás a hitnek köszönhető, amely megnyilvánult a béna barátainak cselekedetében: még a tetőt is képesek voltak kibontani annak érdekében, hogy a béna Jézus elé kerüljön.
A történet másik üzenetére is érdemes odafigyelnünk. A jelenlévő írástudók nehezményezik, hogy Jézus a béna bűneinek megbocsátásáról beszél. Hogyan állíthatja Jézus, hogy megbocsátja az ember bűneit, amikor egyedül Istennek van hatalma ehhez? Véleményük szerint Istenné teszi magát, azaz kijelentését káromkodásnak minősítik. Ők ugyan nem hisznek abban, hogy Jézus Isten, mi viszont már hisszük, hogy ő valóban Isten, aki bűnbocsátó hatalommal rendelkezik.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: