napi evangelium






Napi evangélium


2018. július 2. – Hétfő, Szűz Mária látogatása Erzsébetnél (Sarlós Boldogasszony)

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”
Mária megszólalt:
„Magasztalja lelkem az Urat,
és szívem ujjong megváltó Istenemben!
Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát,
lám, ezentúl boldognak hirdet engem minden nemzedék.
Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas, szentséges az ő neve!
Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra, akik félik őt.
Nagyszerű dolgot tett karja ereje,
széjjelszórta mind a gőgös szívűeket.
Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat,
és felmagasztalta az alázatosakat.
Az éhezőket elhalmozta minden jóval,
de a gazdagokat elküldte üres kézzel.
Felkarolta gyermekét, Izraelt,
megemlékezve irgalmasságáról,
amint atyáinknak megígérte:
Ábrahámnak és utódainak mindörökre!”
Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután visszatért az otthonába.

Lk 1,39-56


Elmélkedés:

Szűz Mária az angyali üdvözletkor tudta meg, hogy Isten őt választotta ki, hogy a Megváltó anyja legyen. Ő elfogadta ezt a kiválasztottságot, igent mondott Isten akaratára, s ennek köszönhetően megfogant méhében a gyermek. Ugyanekkor az angyal mintegy szavainak igazolására arról is említést tett, hogy Mária rokona, Erzsébet szintén gyermeket vár. A hír hallatára a názáreti leány elindult Erzsébethez. Nem az vezette, hogy bizonyítékot szerezzen az angyal által hozott üzenet igazságáról, hanem hogy a szülés előtti hónapokban segítségére legyen Erzsébetnek, aki ekkor már idős volt.
Kettejük találkozását ünnepeljük a mai napon, amelynek evangéliuma a két gyermeket váró asszony örömét hirdeti. Érdemes odafigyelnünk Mária alázatára. Egyrészt az Úr alázatos szolgálóleányaként fogadja el Isten vele kapcsolatos tervét. Jézus megtestesülésének pillanatától fogva Mária egész élete a megváltás szolgálatában áll. Másrészt rokonát, a megváltó előhírnökének, Keresztelő Jánosnak az édesanyját szolgálja. Nem hivatkozik arra, hogy neki is sok gondja, tennivalója van, hanem szeretettel áll Erzsébet szolgálatára. Csatlakozzunk mi is a két örvendező asszonyhoz! Fejezzük ki mi is hálánkat a megváltás isteni ajándékáért! Állítsuk mi is alázattal életünket Isten szolgálatába!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Szentséges Szűz Mária, Isten Anyja, te ajándékoztad a világnak az igaz világosságot, Jézust, a te fiadat, Isten Fiát. Te teljesen ráhagyatkoztál Isten meghívására, s így a jóság forrásává lettél, mely Istenből fakad. Mutasd meg nekünk Jézust. Vezess minket őhozzá. Taníts meg minket megismerni és szeretni őt, hogy mi magunk is valóban szerető emberek és az élő víz forrásai lehessünk egy szomjazó világban.
XVI. Benedek pápa
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: