napi evangelium






Napi evangélium


2018. május 31. – Csütörtök

Abban az időben: Tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és a nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!
Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?” A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.” Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton.

Mk 10,46-52


Elmélkedés:

A Jeruzsálem felé vezető út utolsó állomását rögzíti az evangélium. Jézus Jerikóba érkezik, majd pedig a várost elhagyva találkozik a vak koldussal, Bartimeussal. Talán el is menne mellette szó nélkül, mert a körülötte lévő nagy tömeg miatt észre sem venné, de a koldus éppen ezt akarja elkerülni. Bartimeus azt szeretné, ha Jézus észrevenné őt, ezért hangosan kiáltozni kezd, fel akarja hívni magára a figyelmet. A nagy tömeg akár meg is akadályozhatja a találkozást, hiszen többen el akarják némítani a kiáltozó koldust, s ha ő most elhallgatna, akkor Jézus biztosan nem venné őt észre. A vak tudja, hogy élete nagy lehetősége ez. Bizonyára hallott már arról, hogy másutt milyen csodákat tett Jézus, akinek híre gyorsan terjedt. A városkapuban ülve és koldulva időnként elbeszélgetett a Jeruzsálembe tartó zarándokokkal vagy kereskedőkkel, akik elmondhatták neki, hogy különleges hatalommal rendelkező személy járja be Galilea majd Júdea településeit, aki mindenütt meggyógyítja a betegeket és akit Jézusnak hívnak. Amikor Bartimeus megtudja, hogy éppen Jézus megy el közelében az úton, rögtön felismeri, hogy róla hallott korábban. Ha most engedi, hogy Jézus továbbhaladjon, akkor ő élete végéig vak koldusként fog élni.
Kiáltozásával sikerül felkelteni Jézus figyelmét. Talán nem is a vak hangos kiabálására, hanem annak tartalmára figyel fel Jézus, hiszen a vak „Dávid fiának” nevezi őt, azaz kifejezi hitét, hogy Jézus a Messiás. Ezt a hitet jutalmazza meg az Úr a csodával. A vak visszanyeri látását és Jézus követője lesz.
A Jézussal való találkozás engem a látás útján, a hit útján indít el.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Te arra bátorítottad tanítványaidat és buzdítasz minket is, hogy szüntelenül imádkozzunk. Szükségünk van bátorításodra, hiszen sokszor kételkedünk az ima erejében. Ha Isten nem azonnal teljesíti kéréseinket, vagy nem egészen úgy, ahogyan mi szerettük volna, könnyen elbizonytalanodunk. Pedig kitartóan kell imádkoznunk, mindig azzal a bizalommal, hogy Isten mindent megad nekünk, ami a lelkünk üdvösségét szolgálja. Segíts minket a hit próbatételei idején, hogy szívünkben megőrizzük a jóságos Isten arcát!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: