napi evangelium






Napi evangélium


2018. május 21. – Hétfő

Amikor a színeváltozás hegyéről Jézus visszatért tanítványaihoz, látta, hogy nagy tömeg tolong körülöttük, és írástudók vitatkoznak velük. Amint az emberek észrevették Jézust, mindnyájan meglepődtek, majd elébe siettek és üdvözölték. Jézus megkérdezte tanítványait: „Miről vitatkoztok velük?” Valaki a tömegből így felelt neki: „Mester! Elhoztam hozzád a fiamat. Gonosz lélek lakik benne, aki némává tette. Valahányszor hatalmába keríti, földhöz vágja. Habzik a szája, fogait csikorgatja és megmerevedik. Már kértem tanítványaidat, hogy űzzék ki belőle, de nem tudták.”
Jézus így válaszolt: „Ó, hitetlen nemzedék! Meddig maradjak még veletek? Meddig tűrjelek titeket? Vezessétek hozzám a gyermeket!” Erre odavitték hozzá. Mihelyt a gonosz lélek meglátta Jézust, tüstént elkezdte ide-oda rángatni a fiút, az pedig a földre zuhant, és habzó szájjal vonaglott. Jézus megkérdezte a fiú apját: „Mióta szenved ebben a bajban?” Ő azt felelte: „Gyermekkora óta. A gonosz lélek gyakran tűzbe és vízbe taszította, hogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” Jézus így felelt neki: „Ha valamit tehetsz? Minden lehetséges annak, aki hisz!” Erre a fiú apja azonnal felkiáltott: „Hiszek, Uram, segíts az én hitetlenségemen!”
Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg verődik össze, ezekkel a szavakkal parancsolt rá a tisztátalan lélekre: „Te néma és süket lélek! Parancsolom neked, menj ki belőle, és soha vissza ne térj belé!” Erre (a gonosz lélek) összevissza rángatta a fiút, és hangos kiáltással kiment belőle. A fiú olyan lett, mint a halott. Többen meg is jegyezték: „Meghalt!” Jézus azonban megragadta kezét, és felsegítette. A fiú talpra állt. Amikor azután Jézus hazaérkezett, és egymás között voltak, a tanítványok megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni a gonosz lelket?” Jézus így felelt: „Ezt a fajtát semmi mással nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel.”

Mk 9,14-29


Elmélkedés:

A húsvéti időszak elmúltával, pünkösd ünnepe után visszatérünk az évközi időbe, amikor Márk evangéliumának olvasását onnan folytatjuk, ahol nagyböjt előtt abbahagytuk. Jézus úton van Jeruzsálem felé, útközben többször beszél tanítványainak a rá váró szenvedésről és halálról. Ebben az időben történik színeváltozása, amelyet csak három kiválasztott apostola szemlélhet, s amely esemény után következik a mai evangéliumi részlet egy ördögűző csodával. Az eset sajátossága, hogy Jézus hosszasan felméri a helyzetet, mielőtt cselekedne. Megtudja, hogy távollétében tanítványai már próbálkoztak a gonosz kiűzésével, de nem jártak eredménnyel. Ezt a helyzetet a tömegből kiváló apa mondja el, akinek gyermeke betegségben szenved. Ő azzal a reménnyel jött, hogy Jézus majd segít gyermekén, de csak tanítványait találta meg, akik korábban megkapták az ördögűző hatalmat Mesterüktől, de most mégsem tudnak segíteni. A „Hitetlen nemzedék!” felkiáltás jól kifejezi Jézus elégedetlenségét. A kijelentés elsősorban a tanítványoknak szól, de kiszélesíthetjük mindazokra, akik látták Jézus csodajeleit, mégsem hittek benne.
A csoda, a gyógyítás előtt elhangzik az Úr szájából a jelenet legfontosabb üzenete: „Minden lehetséges annak, aki hisz!” A kísértések idején és a gonosszal szembeni küzdelmemben Isten a segítségemre siet, ha hittel és bizalommal kérem.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus, te feltámadásodat követően számos alkalommal megjelentél tanítványaidnak, s élőként mutattad meg magad nekik. Mielőtt a földről a mennybe távoztál megbízást adtál nekik tanításod, örömhíred továbbadására. E küldetés nekem, mint a te követődnek is szól. Segíts engem kegyelmeddel és a Szentlélekkel, hogy e küldetésemet teljesítve törekedjek szüntelenül a menny felé!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: