napi evangelium






Napi evangélium


2018. május 12. – Szombat

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.

Jn 16,23b-28


Elmélkedés:

Jézus búcsúbeszédének mai részletéből kiderül, hogy az Atya szereti a Krisztushoz tartozó tanítványokat és teljesíti kéréseiket, amelyeket a Fiú nevében intéznek hozzá. A tanítványok örömét teljessé teszi a mennyei Atyának ez az ajándéka. A teljes öröm a Szentlélek bennünk végzett munkájának gyümölcse. A Szentlélek átalakítja szívünket és lelkünket, Krisztushoz tesz minket hasonlóvá, hogy azon a lelki úton haladhassunk, amely az Atyához vezet, illetve amely úton helyesen ismerjük meg magunkat és megnyílhatunk embertársaink felé a szeretet gyakorlásában. E lelki úton újra felfedezzük, megtapasztaljuk az Atya felénk áradó szeretetét, amely a megváltásban éri el tetőpontját, és amely ismételten testet ölt bűneink megbocsátásában. Ha engedjük, hogy a Szentlélek őszinte bűnbánatra indítson minket, mégpedig Isten iránti szeretetből fakadó bűnbánatra, akkor meg fogjuk érezni annak örömét, hogy Isten eltörli, megbocsátja bűneinket.
A részlet utolsó szavai megvilágítják a Krisztusban való hit tartalmát. Hisszük, hogy az Atyától jött el a világba. Hisszük, hogy az Atyának engedelmeskedett, amikor vállalta a szenvedést és a halált. Hisszük, hogy Jézusnak az Atya iránti engedelmessége és önfeláldozása szerezte meg számunkra a megváltást. Hisszük, hogy az Atya támasztotta fel őt a halálból. Hisszük, hogy mennybemenetelével az Atyához tért vissza.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Úr Jézus, aki Palesztina útjain zarándokolva kiválasztottad és meghívtad az apostolokat, és azzal bíztad meg őket, hogy hirdessék az evangéliumot, a híveknek jó pásztorai legyenek, és ünnepeljék az istentiszteletet, add, hogy ma se hiányozzon Egyházadból a sok szent pap, aki mindenkihez elviszi halálod és feltámadásod gyümölcseit.
Szent II. János Pál pápa
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: