Napi evangélium

Abban az időben az Emmauszból visszatért tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok, a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek.”

Elmélkedés:

A találkozás öröme
A húsvéti örömhír szerint a feltámadt Krisztussal először azok az asszonyok találkozhattak, akik hajnalban a sírhoz mennek. Ezt követően estefelé megjelenik az Úr annak a két tanítványnak, akik Jeruzsálemből Emmausz felé tartanak. Amikor ők felismerik az Urat a kenyértörés pillanatában, azonnal visszaindulnak Jeruzsálembe, hogy az apostoloknak beszámoljanak találkozásukról, élményükről. Ezt a jelenetet folytatja a mai vasárnap evangéliuma, amelyben a feltámadt Krisztus áll előttünk, aki megmutatja magát, megdicsőült testét az apostoloknak.
A találkozás, a megjelenés alkalmával az apostolok számára világossá válik, hogy valóban az Úr támadt fel, őt láthatják megdicsőült testi alakban. Az Úr testén láthatják azokat a sebhelyeket, amelyek a keresztre feszítéskor keletkeztek, a szegek nyomát a kezein és a lábain, valamint a lándzsa okozta sebet az oldalán. Láthatják, akár meg is érinthetik ezeket a sebeket, amelyek annak bizonyítékai, hogy a keresztre feszített Jézus áll most előttük. Jézus feltámadt és dicsőséges teste azonban különbözik is földi, emberi testétől, hiszen már nem vonatkoznak rá a fizikai törvények, képes ott is megjelenni, ahol az ajtó zárva van, semmi nem jelent számára akadályt.
A földi és a megdicsőült test különbözőségéből az következik, hogy Jézus nem a földi életre támadt fel, azaz nem földi élete hosszabbodott meg, amelyet egyértelműen kiolvashatunk az evangéliumi beszámolókból, s amelyet megerősít az apostolok tanúságtétele is. Működése során Jézus három alkalommal támasztott fel halottat, tehát nagyon ritkák ezek a csodák. Feltámasztotta a zsinagógai elöljáró, Jairus leányát, aki tizenkét éves volt. Feltámasztotta annak az özvegyasszonynak a fiát, aki Naim városában élt és öregségének egyetlen támogatóját veszítette el. És nem sokkal jeruzsálemi bevonulása előtt feltámasztotta barátját, Lázárt, aki Betániában élt testvéreivel, Máriával és Mártával. Őt négy nappal a halála után hívta vissza az életre. Mindhárom esetben a feltámasztott személyek visszatértek a földi életbe, az Úr mintegy meghosszabbította életüket, de később természetesen mindhárman meghaltak. Jézus feltámadása esetében nem erről van szó, még akkor sem, ha feltámadását követően még negyven napig láthatták őt, hiszen ebben a mennybemeneteléig tartó negyven napban nem úgy élt, mint korábban. Jézus az örök életre támadt fel, a feltámadásban megdicsőült testet kapott és ezt mutatta meg néhány alkalommal a benne hívőknek. E jelenések azonban megszűnnek azzal, hogy az Úr a mennybe emelkedik, elfoglalja helyét Isten örök dicsőségében.
A húsvéti időszakban többször is megemlítjük, hogy az apostolok is lassanként haladnak a hit útján, és a Feltámadottal való találkozások folyamatosan erősítik hitüket. Az emmauszi tanítványoknak több órás út, több órás magyarázat kell ahhoz, hogy csalódottságukból és reménytelenségükből eljussanak a megértésre és a felismerésre. Tamás apostolnak egy hét gondolkodás és várakozás kellett ahhoz, hogy ő is láthassa az Urat, és sebhelyeit megérintve Urának és Istenének nevezze őt. Az apostoloknak, akikről a mai evangéliumban olvasunk, szintén időre volt szükségük ahhoz, hogy félelmük megszűnjön és felébredjen bennük a találkozás öröme. Csak miután hallják az Úr szavát, miután láthatják sebeit és a szemük láttára eszik, jutnak el erre az örömre.
Legyen meg bennünk is ez az öröm, valahányszor találkozhatunk Jézussal!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus! Te légy az utunk, aki elvezetsz minket az Atyához! Te vezess minket a szegények és nélkülözők felé, hogy szereteted képviselői legyünk köztük. Te adj nekünk erőt hitünk megéléséhez, megőrzéséhez, megvallásához és átadásához! Adj nekünk lelkesedést, amikor rólad teszünk tanúságot a világban! Alázattal, engedelmességgel és hűséggel akarunk téged követni, aki az örök életre vezető út vagy számunkra és minden ember számára.