Napi evangélium

Az utolsó vacsorán Jézus mélyen megrendült lelkében, és újból kijelentette: „Bizony, bizony, mondom nektek, egy közületek elárul engem.” Erre a tanítványok tanácstalanul egymásra néztek, mert nem tudták, kiről mondta ezt. A tanítványok közül az egyik, akit Jézus szeretett, a vacsora alatt Jézus mellett ült. Simon Péter intett neki: „Kérdezd meg, kiről beszél!” Ő Jézushoz fordult, és megkérdezte: „Uram, ki az?” Jézus így felelt: „Az, akinek a bemártott falatot adom.” Ezzel bemártotta a falatot (a tálba) és karióti Júdásnak, Simon fiának nyújtotta. A falat után mindjárt belészállt a sátán. Jézus ennyit mondott neki: „Amit tenni akarsz, tedd meg mielőbb!” Az asztalnál ülők közül senki sem értette, miért mondta ezt neki Jézus. Egyesek azt hitték, hogy – mivel Júdásnál volt a pénz – Jézus megbízta: „Vedd meg, amire szükségünk lesz az ünnepen!” Mások pedig (azt gondolták), hogy adjon valamit a szegényeknek. Miután Júdás átvette a falatot, azonnal kiment. Éjszaka volt.
Júdás távozása után Jézus ezeket mondta: „Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten is megdicsőült benne. Ha pedig az Isten megdicsőült benne, az Isten is meg fogja őt dicsőíteni önmagában, sőt hamarosan megdicsőíti. Gyermekeim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Keresni fogtok engem, de amint a zsidóknak megmondottam, most nektek is megmondom: ahová én megyek, oda ti nem jöhettek.” Erre Simon Péter megkérdezte: „Uram, hová mégy?” Jézus így válaszolt: „Ahová én megyek, oda most nem jöhetsz velem, de később követni fogsz.” Péter azonban erősködött: „Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet is odaadom érted.” Jézus ezt felelte neki; „Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem.”

Elmélkedés:

Az evangéliumi jelenet az utolsó vacsora helyszínére vezet minket. Az apostolok Mesterük társaságában fogyasztják el az ünnepi vacsorát. Az alkalom sajátos mozzanatai Júdás árulásának megjövendölése, majd pedig az ő távozása, illetve ekkor beszél Jézus arról, hogy Péter háromszor meg fogja őt tagadni.
A jelenetet János evangélista így vezeti fel: „Jézus mélyen megrendült lelkében.” Ez a Jézus lelkiállapotát jól jellemző kifejezés három alkalommal szerepel János művében, először Lázár feltámasztásának történetében. Az Úr barátjának betegségéről értesülve elindul Betániába, hogy meggyógyítsa őt, de mire megérkezik, Lázár meghal. Testvére, Mária nagyon szomorúan fejezi ki véleményét: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.” Az ő szomorúságát látva Jézus „a lelke mélyéig megrendült”, majd a sírhoz indul és feltámasztja Lázárt, visszahívja őt az életre (vö. Jn 10.32-33). Másodszor a jeruzsálemi bevonuláskor fordul elő a kifejezés. Jézus jól tudja, hogy hamarosan megkezdődik szenvedése. Ezt mondja: „Megrendült a lelkem. Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” (Jn 12,27.28). A harmadik esetről pedig a mai evangéliumban olvasunk, az Úr megrendült lélekkel beszél arról, hogy egyik apostola hamarosan el fogja őt árulni.
Istentől való elfordulásomat, bűnömet Jézus megrendült lélekkel nézi.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Irgalmas Istenünk! Te kész vagy megbocsátani nekünk, bármilyen nagy bűnt követtünk is el. Nem akarsz ránk örökké haragudni, elfelejted és eltörlöd vétkeinket. Nem büntetni akarsz, hanem új lehetőséget adsz nekünk a bűnbocsánat szentsége által. Hálás vagyok irgalmadért, amely lelki újjászületés számomra. Hálás vagyok a szeretetért. A mennyei Atya szeretetéért, aki saját Fiát sem kímélte. És Jézus Krisztus szeretetéért, aki a kereszten feláldozta magát értem és minden emberért.