Napi evangélium

Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.” E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel. Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre. Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra. Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”

Elmélkedés:

Jézus a mennyei Atyáról és kettőjük kapcsolatáról tart egy hosszas beszédet a népnek. Ez a beszéd tulajdonképpen egy magyarázat arra, hogy miért tesz Jézus szombati napon csodát, miért nem törődik a nyugalomra vonatkozó emberi előírásokkal. Ő ugyanis nem az emberi törvényeknek akar megfelelni, hanem Isten irgalmasságának jeleit akarja megmutatni. Cselekvésében nem korlátozhatják az emberek által hozott szabályok, mert őt egyedül az Atya akarata irányítja tetteiben.
Az Atya és a Fiú egysége a közös cselekvésükben nyilvánul meg. A Jézusba vetett hitnek ez az egyik jellemzője: A Fiú nem tesz semmit önmagától, cselekvésében nem határolódik el a másik két isteni személytől, az Atyától és a Szentlélektől, hanem mindig velük egységben munkálkodik. A Fiú ismeri az Atyát és ismeri az ő szándékait is. A Fiú látja az Atyát, látja, amit tesz és ő is ugyanezt teszi. Kettejük kapcsolatának, egységének alapja a szeretet. Az Atya mindent megmutat, feltár a Fiúnak, mert a Fiú mindenben keresi az ő akaratát és engedelmeskedik neki. Ebben az értelemben a megváltás nem Jézus egyéni kezdeményezése, hanem az Atya üdvözítő tervében foglaltaknak a megvalósítása. Jézusról, a Fiúistenről hisszük, hogy ő az Atya küldötte, aki a szenvedés és a halál vállalásával valósította meg Isten megváltó tervét.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Isten, ki hatalmas vagy, s kinek szolgája lettem, kérlek téged, és mindig is állhatatosan kérni foglak, hogy kiérdemelhesselek téged. Nem valamiféle földi jókra akarok szert tenni; azt kérem, amit érdemes kérnem: tenmagadat egyedül!
Kölni Szent Brúnó