napi evangelium






Napi evangélium


2018. március 13. – Kedd

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg. Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram! Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.

Jn 5,1-16


Elmélkedés:

Harmincnyolc esztendő nagyon hosszú idő. Ennyi ideig várni a csodára, valóban kitartást kíván. Ilyen hosszú időn keresztül szenvedni valamilyen bajban, sok türelmet kíván. Ennyi idő már bőven elég ahhoz, hogy az ember feladja, beletörődjön abba, hogy helyzete megváltoztathatatlan, egészségi állapota nem fog jobbra fordulni. De az evangéliumban szereplő béna ember nem adja fel a reményt még akkor sem, ha immár harmincnyolc esztendeje szenved.
A jelenet helyszíne a Beteszda-fürdő, amelynek a lakosság gyógyító erőt tulajdonított. A régészeti ásatások szerint ez a jeruzsálemi fürdő elsősorban esővizet gyűjtött össze, de egy föld alatti forrás is táplálhatta, amelyből gyógyhatású víz fakadt. Ebből érthető, hogy miért mozdulhatott meg időnként a víz, ez lehet a dolgok természetes magyarázata. A néphit viszont természetfeletti erőket sejtett a víz megmozdulásában, felbugyogásában, azt tartották, hogy Isten angyala hozza azt mozgásba, és aki ilyenkor elsőként merül alá a vízbe, az meggyógyul betegségéből.
A csoda ebben az esetben Jézus szavának köszönhető. Nem érinti meg a beteget, nem használ semmit, csak egyszerűen felszólítja, hogy keljen fel és járjon, aminek hatására a mozgásképtelen ember azonnal járni képes. Isten számára nincs reménytelen helyzet, ő bármikor képes megmutatni jóságának és szeretetének jeleit.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézus Krisztus, világosságunk! Te nem azért jöttél, hogy elítéld ezt a világot, hanem hogy föltámadásod által minden embernek elhozd az üdvösséget és a kiengesztelődés örömhírét. Amikor bensőnkben felizzik a megbocsátó szeretet, szívünk minden megpróbáltatás ellenére új életre kel. Gyógyítsd, Urunk, a mi lelkünket!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: