Napi evangélium

Abban az időben az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották, másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta: „Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet adok mindenből, amim van. A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek! Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják.”

Elmélkedés:

Jézus példázata két személy magatartását állítja egymás mellé. Mindketten azzal a szándékkal lépnek a templomba, hogy imádkozzanak, de mégis van valami különbség a szándékukban. A történet folytatása éppen ezt a láthatatlan különbséget világítja meg. Külső cselekedetük csak abban hasonlít, hogy ugyanazt a helyet választják imájuk elmondására, az Isten lakóhelyét, a templomot. De már itt is különbség van, hiszen a farizeus magabiztosan áll Isten elé, miközben a vámos hátrébb áll meg, alig mer Isten elé járulni. Szavaik, gondolataik, Istenhez intézett fohászuk még nagyobb különbségről árulkodik, arról, ami a szívükben él. A farizeus szavai inkább dicsekvésnek tűnnek, felsorolja Istennek vallási érdemeit, illetve amit saját érdemének tart. A vámos alázatosan beismeri bűnösségét és Isten bocsánatáért könyörög.
Az öndicséret aligha tetszik Istennek, bűneink megvallása viszont igen. Aki tökéletesnek és bűntelennek tartja magát, azzal Isten nem tud mit kezdeni. Aki alázattal fordul felé, annak meg tudja adni az újjászületés kegyelmét. A farizeusi lelkületet ne másokban keressük, hanem elsősorban saját magunkban. Van miért bocsánatot kérnem Istentől. A nagyböjti idő erre ad lehetőséget. A szentgyónásban nem vallási érdemeimet kell felsorolnom, hanem a bűneimet. Tegyem ezt szerényen és alázattal!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk! Sokszor érezzük, hogy magunkra maradtunk. Reményeink szertefoszlottak, értelmetlennek látjuk, hogy tovább menjünk az úton. Kérünk, Urunk, erősíts ma is minket, hívj magadhoz mindannyiunkat! Bárcsak Péterrel együtt válaszolhatnánk: igen, Uram, tudod, hogy szeretlek! Bátoríts bennünket, hogy a te segítségeddel éltetői lehessünk családunknak, közösségünknek, minden embertársunknak!