Napi evangélium

Abban az időben Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, és egyedül velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle kelmefestő nem képes így a ruhát kifehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés és Mózes, és beszélgettek Jézussal. Péter ekkor ezt mondta Jézusnak: „Mester! Olyan jó nekünk itt lennünk! Készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő árnyékolta be őket, és a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Mire körülnéztek, már senkit sem láttak, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a holtak közül. A parancsot megtartották, de maguk között megvitatták, hogy mit jelenthet az, hogy feltámad a holtak közül.

Elmélkedés:

Ki erősít meg?
Nagyböjt 2. vasárnapjának evangéliuma az Úr színeváltozásának hegyére vezet minket. Lélekben csatlakozunk Jézushoz és az általa kiválasztott három apostolhoz, Péterhez, Jakabhoz és Jánoshoz, mi is felmegyünk a hegyre, hogy egy kis időre bepillantást nyerhessünk abba a dicsőségbe, amely Jézusra vár feltámadása után, és amely örök dicsőségbe mi is eljuthatunk majd halálunk és feltámadásunk után.
A színeváltozás eseményének megértéséhez tudnunk kell, hogy Jézus éppen elindul Jeruzsálem felé, ahol majd szenvedése és halála történik. Galileai működése lezárult. Eddig itt tanította az embereket és csodáival megmutatta Isten országának jeleit. Az emberek megérthették, hogy tanítása nem elmélet, nem életvezetési szabályok gyűjteménye, hanem rá kell lépni arra az útra, amelyet az Úr tanítása kijelöl. Az emberek megértik azt is, hogy csodái által Isten irgalmassága ér el az elesett emberhez, hogy segítsen rajta. Szavaival és tetteivel Jézus feltárja, hogy ő az Isten Fia, de ezt nem mindenki érti meg, ezért bár sokan elfogadják őt és kifejezik iránta hitüket, emellett vannak olyanok is, akik elutasítják. Ez utóbbiak közlésével az evangélista azt jelzi, hogy az emberek elutasításának lesz a következménye az, hogy Jézust halálra ítélik és megölik.
Jézus tehát elindul, úton van Jeruzsálem felé, azaz nem tér le küldetésének útjáról. Mert küldetésétől az sem térítheti el, hogy neki meg kell halnia. A színeváltozás eseményekor Jézus megerősítést kap a mennyei Atyától, hogy jó úton halad, valóban küldetésének útján. És megerősítést kap, hogy ő az Atyának a Fia. A felhőből az Atya hangja hallatszik: „Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!” Az Atya tehát soha nem fordul el a Fiútól, mindig vele van. Honnan veszi Jézus az erőt, hogy végigjárja messiási útját? Honnan veszi az erőt, hogy vállalja a szenvedést és elviselje a fájdalmakat? Honnan veszi az erőt, hogy feláldozza magát a kereszten? A válasz egyszerű: a mennyei Atyától. Az Atya erősíti meg őt abban, hogy végigjárja küldetésének útját, amely üdvösségünket eredményezi.
Életünk során vannak olyan pillanatok, amikor lelkesedünk Jézusért. Az apostolok és a tanítványok életében is voltak ilyen helyzetek. De vannak olyanok is, amikor elgyengülünk, elkeseredünk, nehéznek tartjuk a kereszthordozást, talán azt is érezzük, hogy elhagyott minket az Isten. Hitünk és hűségünk próbatételei ezek. Ki erősít meg minket ezekben az élethelyzetekben? Honnan várhatunk ösztönző erőt, ami átsegít minket a holtponton? Már rejtett lelki tartalékainkat is feléltük, embertársainktól sem számíthatunk segítségre. Minket is az Atya erősít meg: Jézus az ő szeretett Fia, őt hallgassuk, őt kövessük! Vegyük fel újra életünk keresztjét és induljunk Jézussal! Ne csak arra gondoljunk, hogy életünk végén a halál vár minket, hanem nézzünk tovább, higgyünk a feltámadásban, higgyünk az örök életben! Életünk leggyengébb pillanata az, amikor meghalunk. De könnyebb erre a pillanatra felkészülnie annak, aki hisz a feltámadásban, hisz abban, hogy halála után Isten kegyelméből új életre támadhat. Életünk nehéz szakaszaiban legyen számunkra megerősítő annak tudata, hogy Isten a mennyországba, az örök boldogságba hív minket.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! A te színeváltozásod, dicsőséged látványa egykor megerősítette az apostolok hitét. Erősítsd meg a mi hitünket is! Ők egykor megláthatták a te dicsőséges arcodat. A nagyböjt idején a te szenvedő arcodat szemléljük, feltekintünk a keresztre, a te szenvedő és meggyötört arcodra, és észrevesszük, hogy tekintetedből most is szeretet és megbocsátás sugárzik. Segíts minket, hogy ne féljünk a szenvedésektől és az áldozattól! Ne féljünk felvenni életünk keresztjét! Hisszük, hogy a szenvedések vállalása hozzád kapcsol minket. Hisszük, hogy ha veled vagyunk a szenvedésben és a halálban, akkor veled együtt fogunk részesedni a feltámadásban is.