Napi evangélium

Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára. Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, és ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.

Elmélkedés:

Jézus példabeszéde, amit a mai evangéliumban olvasunk a végső idők ítéletét állítja elénk, amely során majd arról kell számot adnunk Istennek, hogy földi életünk során gyakoroltuk-e az irgalmasság cselekedeteit, azaz a szeretet jótetteivel fordultunk-e rászoruló embertársaink felé. Az irgalmasság testi és lelki jócselekedeteinek gyakorlására akkor leszünk képesek, ha a másik emberben valóban Krisztust látjuk és a nélkülözők arcán észrevesszük a szenvedő Krisztus arcvonásait. A rászorulók iránti odafigyelés és segítségnyújtás kiváló eszköz ahhoz, hogy a nagyböjt folyamán találkozzunk az Úrral.
Az irgalmasság gyakorlását érdemes összekötnünk a szentgyónással, amit semmiképpen se felejtsünk el a nagyböjti időben. Előfordul, hogy a gyóntató pap ilyenkor elégtételként valamilyen jócselekedet végzését kéri tőlünk. Tegyük ezt meg örömmel! Ne keressünk kifogásokat és ne hivatkozzunk saját szegénységünkre! Legyünk valóban nagylelkűek! És ha a gyóntató lelkiatya esetleg valamilyen más jellegű elégtételt javasol, akkor is vállalhatunk önként még valamilyen jócselekedetet. Önként vállalt lemondásainkkal és önmegtagadásainkkal egyesülünk a szenvedő Krisztussal, akinek önfeláldozása révén szereztük meg a bűneink bocsánatát. Legyünk buzgók és találékonyak a jócselekedetek gyakorlásában, s azokért ne várjunk az emberektől semmiféle elismerést!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, aki haláloddal és föltámadásoddal kinyilatkoztatod az Atya szeretetét, hiszünk benned és bizalommal mondjuk neked ma is: „Jézusom, bízom benned, irgalmazz nekünk és az egész világnak!”
Szent II. János Pál pápa