napi evangelium






Napi evangélium


2018. január 12. – Péntek

Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát. Négyen vitték. Mivel a tömegtől nem fértek a közelébe, kibontották fölötte a tetőt, ahol volt, és a nyíláson át leengedték a hordágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig, látva hitüket, így szólt a bénához: „Fiam, bocsánatot nyertek bűneid.” Ült ott néhány írástudó is. Ezek így gondolkodtak szívükben: „Hogy beszélhet ez így? Káromkodik! Ki más bocsáthatja meg a bűnt, mint egyedül az Isten?”
Jézus azonnal észrevette, hogy magukban ilyeneket gondolnak, így szólt tehát hozzájuk: „Miért gondoljátok ezt szívetekben? Mi könnyebb: Azt mondani a bénának: Bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: Kelj föl, fogd ágyadat és járj? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma a földön a bűnök megbocsátására!” Ezzel odafordult a bénához: „Mondom neked: Kelj föl, fogd az ágyadat, és menj haza!” Az felkelt, fölvette ágyát, és mindannyiuk szeme láttára eltávozott.
Mindenki elcsodálkozott. Dicsőítették Istent, és azt mondták: „Nem láttunk még ilyet sohasem!”

Mk 2,1-12


Elmélkedés:

A leprás beteg meggyógyítása, amiről tegnap olvastunk, lezárja Jézus első csodáinak sorozatát. Valamennyi csoda bemutatása annak igazolására történt, hogy Jézusban elérkezett a szabadító, cselekedeteivel megvalósul az Isten országa, gyógyításaiban megtapasztalhatóvá válik az irgalmas Isten jelenléte.
Írásának második fejezetében Márk evangélista újabb csodákat mutat be, de ezek már más színben tűnnek fel. Ezek már kérdéseket vetnek fel a törvények helyes értelmezésével és megtartásával kapcsolatban, illetve vitára adnak okot az írástudók számára, akik Jézus hatalmának eredetét akarják megismerni. E csodákról és vitákról lesz szó a következő napok evangéliumaiban és ennek része a béna meggyógyítása is a mai szövegben. A vita alapját az szolgáltatja, hogy a testi gyógyítást követően Jézus határozott kijelentést tesz arról, hogy a beteg lelkét is képes meggyógyítani, azaz hatalma van a bűnök megbocsátására. A testi betegség megszüntetése valójában csak bevezeti a bűnbocsátó hatalom témáját, amely egyértelműen a jelenet lényegesebb eleme. A látható és a láthatatlan elemek keverednek az eseménynél. A testi nyomorúság, a bénaság nyilvánvalóan látható, miként a béna barátainak igyekezete is. Nem látható viszont a béna bűnössége és a barátainak hite sem. Jézus gyógyító szavának eredménye egyrészt látható, mivel a beteg képes felállni és saját lábán távozni, másrészt láthatatlan az emberi szemek számára a bűntől való megszabadítás. Láthatatlan az írástudók gondolkodása azzal kapcsolatban, hogy egyedül Isten képes megbocsátani a bűnöket, Jézus azonban belelát szívükbe, jól tudja, mit gondolnak.
Akár belátom, akár nem, nekem is szükségem van Isten bűnbocsátó szavára.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: