napi evangelium






Napi evangélium


2017. november 28. – Kedd

Abban az időben, amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a (jeruzsálemi) templom, Jézus ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, kő kövön nem marad, mindent lerombolnak.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor történik mindez? És milyen jelek előzik meg?” Ő így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek titeket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: „Én vagyok!” És: „Elérkezett az idő!” Ne kövessétek őket! Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Mindennek előbb meg kell történnie, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Félelmetes tünemények és rendkívüli jelek tűnnek fel az égen.”

Lk 21,5-11


Elmélkedés:

Az egyházi év utolsó hetének evangéliumi szakaszai a végső időkre irányítják figyelmünket. Jézus jó előre figyelmezteti tanítványait azokra a veszélyekre, amelyek rájuk várnak. Ezek közül konkrétan megnevezi a félrevezetést, a megtévesztést. Egyesek rossz szándékkal az ő nevére hivatkozva fognak fellépni, s így próbálják megnyerni az embereket. Az emberi elbizakodottságnak és gőgnek úgy tűnik, nincs határa. Jézus mindannyiunknak szóló figyelmeztetése kettős irányú. Egyrészt ne engedjük magunkat megtéveszteni mások által, hiszen a Szentlélek segítségével meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, s felismerhetjük, hogy ki az Isten. Legyünk óvatosak és ne higgyünk mindenkinek. Nem bizalmatlanság ez, hanem az a kötelező bölcsesség, amely megvizsgálja a hallott tanításokat és el tudja dönteni, hogy mi a követendő igazság, illetve a kerülendő hamis tanítás. Érdemes hűségesnek maradni Krisztus szavához, amely üdvösségre vezet.
Másrészt ne képzeljük magunkat soha Isten helyébe. Teremtmények vagyunk, Isten gyermekei. Az ő jóságának köszönhetjük az életünket, neki tartozunk hálával mindenért. Az ő gondviselésére bízzuk életünket. A végső idők várása emlékeztessen bennünket a Krisztushoz való hűségre! Egyedül ő vezethet el minket az üdvösségre.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, vezess engem a gyógyulás útján és a hit útján. Benned ismerem fel gyógyítómat és a te vagy a hit ajándékozója. Időt adsz nekem a bűnbánatra és a megtérésre. Időt adsz nekem a lelki megújulásra és hitem elmélyítésére. Időt adsz nekem, hogy veled találkozzak. Megbocsátó kegyelmed mindennél többet ér számomra!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: