napi evangelium






Napi evangélium


2017. október 30. – Hétfő

Jézus szombatonként a zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit a betegség lelke már tizennyolc éve hatalmában tartott. Annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem tudott felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, magához hívta, és így szólt hozzá: „Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent. A zsinagóga elöljárója méltatlankodott azért, hogy Jézus szombaton gyógyított, és a sokasághoz fordult: „Hat napotok van a munkára. Akkor jöjjetek gyógyulást keresni, ne szombaton!” Jézus feléje fordult, és megfelelt neki: „Képmutatók! Van-e köztetek egy is, aki nem oldja el a jászoltól ökrét vagy szamarát szombati napon, hogy megitassa? Ábrahámnak ezt a lányát pedig a sátán tartotta megkötözve immár tizennyolc éve. Nem kellett-e őt feloldani kötelékétől akár szombaton is?” Ellenfelei e szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy Jézus ilyen csodát művelt.

Lk 13,10-17


Elmélkedés:

A holnapi naptól kezdve Jézus Isten országáról szóló példabeszédeit olvassuk a hétköznapi evangéliumokban. Ezeket a példabeszédeket vezeti be a 18 éve beteg asszony meggyógyítása, amely a gyakorlatban mutatja be Isten országának eljövetelét és megvalósulását. Jézus tehát egy csodával először bemutatja, szemlélteti, hogy Isten országa elérkezett, s csak ezt követően kezd el tanítani erről az országról. Jézus egy asszonnyal, egy nővel tesz csodát. A nők abban a korban ki voltak zárva a zsinagógai istentiszteletből, vallási kérdésekben nem nyilváníthattak véleményt. Jézus azt mutatja, hogy az ő országában mindenki részesedhet az isteni jótéteményekből.
A gyógyítással és a kegyes cselekedettel egyúttal rámutat a szombat megtartásának lényegére is. A zsidó törvények szinte mindent megtiltottak a nyugalom napján. Szombaton nem volt szabad sem jót, sem rosszat tenni, és még a gyógyítás is munkának számított. Jézus szerint a szombati nap megszenteléséhez szorosan hozzátartozik az irgalmasság gyakorlása. Nem kell tehát ezen a napon megtiltani a jócselekedeteket, hanem éppen ezek megtételére kell ösztönözni az embereket.
A mi vasárnapunkhoz, a keresztények feltámadás ünnepéhez és minden napunkhoz hozzátartozik rászoruló embertársaink megsegítése. Ha ezt tesszük, örvendezni fog a világ, amely az irgalmasság cselekedeteit látva Isten jelenlétét tapasztalhatja meg.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Az Úristen vezesse békében, növelje egységben és tartsa meg épségben az egész földkerekséget. Nyerje meg tanításának a nemzeteket és a hatalmasságokat, nekünk pedig adja meg, hogy békés nyugalomban éljünk és dicsőítsük a mindenható Atyaistent. Mindenható örök Isten: isteni dicsőségedet Krisztus Urunkban minden népnek bemutattad. Őrizd a megváltás művét , hogy Egyházad az egész világon elterjedjen és állhatatos hittel kitartson neved megvallásában. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te fiad által, aki Veled és a Szentlélekkel él és uralkodik, Isten mindörökké.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: