napi evangelium






Napi evangélium


2017. október 13. – Péntek

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeitek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: „Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem.” Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbe hozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt.”

Lk 11,15-26


Elmélkedés:

A mai evangélium egy néma emberrel tett csodával kezdődik, akiből Jézus ördögöt űzött ki. A csoda megtörténtét az bizonyítja, hogy a korábban beszédképtelen ember megszólal, beszélni tud. Korábban más csodás gyógyítások, illetve a természeti csodák azt bizonyították, hogy Jézus olyan különleges hatalommal rendelkezik, amellyel más emberek nem. Joggal vetődött fel a kérdés: miféle hatalommal rendelkezik és honnan van ereje e rendkívüli cselekedetek végrehajtására? Most is ez a kérdés, ezt akarják tudni a jelenlévők. Egyesek azt hangoztatják, hogy az alvilági hatalmakkal, az ördögök fejedelmével szövetkezve tud ilyen csodákat véghezvinni. A jelenlévők másik része égi jeleket követel Jézustól, de hiába is mutatna nekik jelet, rosszindulatú előítéleteik miatt úgysem hinnének Jézusban.
A váddal szemben megfogalmazott válaszában Jézus egyértelműen kijelenti, hogy hatalma, rendkívüli csodatevő ereje Istentől származik. A képtelen vádat a gonosz lelkek kiűzésének eseteivel cáfolja, amelyek azt bizonyítják, hogy isteni hatalma megtöri a gonosz erejét, nemhogy a gonosz szándékainak megfelelően cselekedne. Jézus csodái, amelyek a múltban megtapasztalt isteni csodák folytatásai, egyúttal Isten új országa megnyilvánulásának a jelei is. Az a tény, hogy Jézusnak hatalma van a gonosz lelkek felett, bátorítást ad nekünk, hogy az ő segítségével képesek vagyunk mi is ellenállni a rossznak és legyőzhetjük a kísértéseket.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, már rád találtam, mégsem adtam el mindenem, a rossz szokásaim, hibáim, kicsinyességem, melyek gátolnak abban, hogy egészen a tiéd legyek. Ne menj el tőlem, legyél segítségem, győzz bennem a rossz felett, mert nem vágyok másra, csak hogy a fényed uralkodjék bennem. Köszönöm, hogy kincs vagyok a szívedben, segíts, hogy kinccsé váljak mások számára.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: