napi evangelium






Napi evangélium


2017. szeptember 12. – Kedd, Szűz Mária szent neve

Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.

Lk 6,12-19


Elmélkedés:

Jézus korában az volt az általános, hogy a rabbik öt tanítványt vettek maguk mellé. E szokás Jézus esetében is megfigyelhető, hiszen az evangéliumok beszámolnak Simon Péternek és testvérének, Andrásnak, valamint a másik testvérpárnak, Jakabnak és Jánosnak a meghívásáról, majd pedig ötödikként Lévinek, a vámosnak a hívásáról.
Igazi újdonság tehát az, amikor Jézus tizenkét apostolt választ maga mellé, ahogyan erről a mai napon olvasunk. Jézus nem ismeretlen emberek közül választotta ki tizenkét apostolát, hanem azoknak a tanítványoknak a köréből, akik már egy ideje követői voltak. Sok tanítványa közül most egy belső kört hoz létre, akik a többieknél szorosabb kapcsolatba kerülnek vele. A tizenkettes szám Izrael tizenkét törzsére utal. Egy új közösséget hoz létre belőlük, amely a nagyobb közösség, az Egyház alapja lesz. A másik újdonság az, hogy Jézus missziós útra indítja őket, azaz azt a feladatot kapják, hogy az ő nevében tanítsanak és gyógyítsanak. Az apostoloknak küldetése az, hogy ennek az új népnek, az Egyház közösségének első vezetői legyenek. A kiválasztást az Atyához való imádkozás előzi meg, amely azt jelzi, hogy a cselekedet Istentől ered. Ezt az apostoli küldetést folytatja az Egyház ma is. Az apostoli alapokon nyugvó Egyház tagjaként én is Krisztus közösségéhez tartozom.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Vezesd, ó, Krisztus, az ifjúságot igazságban, hogy ne hagyják magukat tévútra vezetni új bálványok által, mint amilyen a magamutogató fogyasztás, a mindenáron való jólét, az erkölcsi lazaság, vagy az erőszakos tiltakozás. Hadd éljék meg inkább a te üzenetedet örömben, mely a Nyolc Boldogság üzenete, az isteni és felebaráti szeretet üzenete, az erkölcsi elkötelezettség üzenete a társadalom hiteles alakítása érdekében.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: