napi evangelium






Napi evangélium


2017. augusztus 8. – Kedd

Egy alkalommal Jeruzsálemből farizeusok és írástudók jöttek Jézushoz. Megkérdezték tőle: „Miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát? Evés előtt ugyanis nem mosnak kezet.” Jézus erre magához hívta a népet, és így szólt: „Halljátok és értsétek meg: Nem az teszi az embert tisztátalanná, ami a szájába kerül, hanem ami a szájából kijön, az teszi tisztátalanná.”
Ekkor hozzáléptek tanítványai, és így szóltak: „Tudod, hogy a farizeusok megütköztek szavaidon?” Jézus ezt válaszolta: „Tövestől kitépik mindazt a növényt, amelyet nem mennyei Atyám ültetett. Hagyjátok őket! Vak létükre vakok vezetői ők. Ha pedig vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.”

Mt 15,1-2. 10-14


Elmélkedés:

Az evangéliumokat olvasva észrevehetjük, hogy Jézus tetteinek látása számtalan esetben ébreszt hitet az emberekben. Azt, hogy a látás és a hit mennyire összekapcsolódik, mi sem bizonyítja jobban, mint az az eset, amikor húsvét hajnalán a sírhoz futó Péter és János a Jézus testét takaró lepleket és az üres sírt látva hisznek a feltámadásban. A feltámadt Krisztust ekkor még nem látják, de olyan jeleket látnak, amelyek hitet ébresztenek bennük.
A mai evangéliumban Jézus talányos megjegyzéseket tesz a vallási vezetőkre: „Vak létükre vakok vezetői ők. Ha pedig vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.” A farizeusokat azért nevezi Jézus vakoknak, mert nem látják meg tettei mögött az isteni erőt, s nem ébred bennük hit. Süketek, akik nem hallják meg Jézus szavaiban az isteni igazságokat. A törvényeket nézik, s azok szigorú, betű szerinti betartására törekszenek, és nem az Istenre figyelnek, aki a törvényeket adta. Hagyományaik túlzó tisztelete vakká teszi őket a Jézussal beköszöntő új idők jeleinek meglátására. Az évszázados törvény hallgatása süketté teszi fülüket az isteni irgalmasság újbóli felfedezésére.
A régi hagyományokhoz való ragaszkodás és az új, modern lehetőségek keresése sok ellentét forrása volt egykor s lehet ma is. Sokszor valóban nehéz megtalálni a középutat. A „megőrizni és megújítani” elve segíthet minket abban, hogy Egyházunk hagyományait megtartva, s közben a Szentlélekre figyelve tudjuk új módon, mindig megújuló lelkesedéssel hirdetni az evangéliumot.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Add Uram, hogy minden dolog felé rendezett szeretettel forduljak, elszakítva tekintetemet a földről és az ég felé fordítva; úgy használjam e világ javait, mintha nem használnám.
Add, hogy értelmem bizonyos belső érzékével meg tudjam különböztetni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van, azoktól, amelyek csak élvezetemre szolgálnak, hogy így az átmeneti dolgokkal csak ideiglenesen foglalkozzam, és csak a szükséges mértékben, de ugyanakkor örök vággyal öleljem át az örök valóságokat.
Clairvaux-i Szent Bernát
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: