Napi evangélium

Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt felelte: „Intézd úgy, (Uram,) hogy az én két fiam országodban melletted üljön: az egyik jobbodon, a másik pedig bal oldaladon.”
Jézus így válaszolt nekik: „Nem tudjátok, hogy mit kértek. Készek vagytok-e arra, hogy kiigyátok azt a kelyhet, amelyet nekem ki kell innom?” „Készek vagyunk!” – felelték. Jézus erre így folytatta: „A szenvedések kelyhét velem együtt kiisszátok majd. De hogy ki üljön mellettem jobb és bal felől, azt nem én döntöm el. Azok ülnek majd ott, akiket mennyei Atyám erre kiválasztott.”
Amikor a többi tíz (apostol) ezt meghallotta, méltatlankodni kezdett a testvérpár viselkedése miatt. Jézus magához hívta őket, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy a pogányoknál hogyan hatalmaskodnak a vezető emberek: akinek nagyobb a rangja, érezteti a hatalmát. Nálatok ne így legyen! Aki köztetek nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok! És aki első akar lenni, legyen a cselédetek! Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”

Elmélkedés:

A mai evangélium tanúsága szerint az apostolok valamiféle földi dicsőségre vágytak, s ebből az következik, hogy Jézus uralmát is evilági királyságként képzelték el. Téves elképzeléseiket Jézus szétoszlatja, hiszen az ő uralmának megvalósulása a gyötrelmes szenvedés és a kereszthalál lesz, s hozzá hasonló sors vár majd az apostolokra is. Az Úr ugyanis nem evilági hatalomra vágyott, hanem engedelmes szolgaként teljesítette mindazt, amit a mennyei Atya kért tőle. A tanítványoknak pedig – ebben is követve Mesterüket – teljesíteniük kell azt, amit ő kér tőlük. Ez az életmód nem uralkodást, hanem szolgálatot jelent, amely az élet feláldozásában teljesedik be. Jézus ezt tanítja saját küldetésével kapcsolatban: „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon másoknak, és odaadja életét váltságul mindenkiért.”
Nem helytelen, ha arra vágyunk, hogy a mennybe, az örök dicsőségbe jussunk. De tisztában kell lennünk azzal, hogy a szenvedés és a szolgálat útján érhetjük el célunkat. A nagyravágyás lelkületével szemben Jézus az alázatosságot és a szolgálatkészséget ajánlja nekünk, s erre a legjobb példa az ő élete. Ha dicsőségében részesülni szeretnénk, akkor nem a hatalmaskodást vagy az uralkodást kell választanunk, hanem a szolgálat útján kell járnunk alázatosságban. Kész vagyok-e őt követni a szenvedésekben, hogy részem legyen a mennyország dicsőségében?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézusunk! Jól tudod, mily szörnyű érzés a bizonytalanság, hiszen emberségedben hordoztad annak aggodalmát. Néhanap még nekem is, aki hiszek a világban és az emberben, szörnyűségesnek tűnik a világ: hatalmas, vak, brutális. Közönyösen lökdös minket ide-oda. Az biztos, hogy az ember hősiesen eljutott már oda, ahol lakható zónát teremtett magának. De mily kezdetleges ez a mi otthonunk! Csak vékonyka fal választ el a szörnyűségestől: tűz, pestis, vihar, földrengés, sötét erkölcsi erők. Mindez téged is levert az olajfák hegyén. De te semmit le nem tagadtál és mindent legyőztél, és a vihar harsogásán át is halljuk szavadat: „Kicsinyhitű emberek, miért kételkedtek?”
Teilhard De Chardin