Napi evangélium

Abban az időben: Jézus egy másik példabeszédet is mondott a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint amikor egy ember jó magot vetett a földjébe. Míg az emberek aludtak, jött az ellenség, konkolyt vetett a búza közé, és elment. Amikor a vetés kikelt és kalászba szökkent, felütötte fejét a konkoly is. Akkor a szolgák odamentek a gazdához, és megkérdezték: „Uram, te ugye jó magot vetettél a földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?” Az így válaszolt: „Ellenséges ember műve ez.” A szolgák erre megkérdezték: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Ő azonban így felelt: „Nem, nehogy a búzát is kitépjétek, amikor a konkolyt kiszeditek! Hagyjátok, hadd nőjön az aratásig mindkettő. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: Előbb a konkolyt gyűjtsétek össze, kössétek kévébe, hogy elégessük, a búzát pedig hordjátok a magtáramba!”
Azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: „A mennyek országa olyan, mint a mustármag, amelyet egy ember elvetett a földjébe. Bár kisebb ez minden más magnál, mégis, amikor felnő, nagyobb minden veteménynél. Fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai és ágai között fészket raknak.” Végül ezt a példabeszédet mondta nekik: „A mennyek országa olyan, mint a kovász, amelyet fog az asszony, belekever három véka lisztbe, és az egész megkel tőle.”
Mindezt példabeszédekben mondta el Jézus a sokaságnak, és példabeszéd nélkül nem mondott nekik semmit, hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott: Példabeszédekre nyitom ajkamat, s hirdetem, mi rejtve volt a világ kezdetétől.
Akkor elbocsátotta a tömeget, és hazament. Tanítványai pedig odajárultak hozzá és kérték: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Erre ő ezekkel a szavakkal válaszolt: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld a világ, a jó mag az ország fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki ezeket elveti – az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogy a konkolyt összeszedik és tűzre vetve elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, hogy szedjék össze országában mindazt, ami botrányos, és minden törvényszegőt. Ezeket tüzes kemencébe vetik, ott sírás lesz és fogcsikorgatás. Az igazak pedig mint a nap, ragyogni fognak Atyjuk országában. Akinek van füle, hallja meg!”

Elmélkedés:

Krisztus lesz a bíránk
A múlt vasárnapi elmélkedésünkben a magvetőről szóló példázattal kapcsolatban szó volt a példabeszédek felszólító, cselekvésre ösztönző jellegéről. Miután befogadtuk az Úr tanítását, érdemes egy másik szintre lépnünk, érdemes az ige hirdetőivé válnunk. Az ilyen jellegű megközelítés a mai evangéliummal kapcsolatban is helyesebbnek tűnik.
Amikor a világban jelenlévő jóról és rosszról, továbbá e kettő állandó feszültségéről és küzdelméről, valamint az emberben jelenlévő jó és rossz kívánságokról és cselekedetekről beszélünk, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a lelkiismeretet és az igazságosság utáni vágyat. Lelkiismeretünk szava időről időre megszólal, olykor előzetesen, máskor utólag figyelmeztet minket, hogy jót vagy rosszat tettünk, erkölcsileg helyesnek vagy helytelennek, azaz bűnnek minősül-e szándékunk, gondolatunk vagy cselekedetünk. Érezzük, hogy cselekedeteinkért felelősek vagyunk, ezért igyekszünk megkülönböztetni a jót és a rosszat, szeretnénk követni lelkiismeretünk szavát, amely a jóra ösztönöz és a rossztól távol tart minket. Emellett bennünk él az igazságosság utáni vágy, miszerint jogosan várjuk, hogy a jó megkapja végérvényes jutalmát, a rossz viszont büntetését. Ez utóbbit természetesen csak akkor követelhetjük mások számára Istentől, ha önmagunkat is alávetjük az isteni igazságosságnak. A kinyilatkoztatás, a Biblia és az üdvösségtörténet úgy beszél az emberről, mint aki egész létében függ teremtőjétől, ezért egész életünket végigkíséri a bűn, mint szembefordulás Istennel, lázadás ellene, valamint az irgalmasság, a kegyelem, amely Istentől árad felénk, s amely helyreállítja kapcsolatunkat vele. Tapasztaljuk, hogy a földi életben nem mindig jut érvényre a maga teljességében az igazságosság elve. Isten azonban a jövőnek is Ura és ő lesz a bíránk a végső ítéletkor. Ő engedi meg a jelenben, hogy a jó és a rossz egyaránt jelen legyen a világban, egyaránt hatással legyen ránk, ahogyan ezt a mai evangéliumi példabeszéd szemlélteti. A jó búza magja mellett a gyomnövény, a konkoly is növekedni kezd, s hiába akarnánk már most, a jelenben kiirtani a rosszat, hogy az ne legyen ránk ártó befolyással, ez nem lehetséges. Megmarad számunkra a döntési szabadság, hogy a jót vagy a rosszat választjuk, melyik erőt engedjük uralkodni szívünkön.
A példázatban szereplő szolgák gondolkodása érthető. Azért akarják kigyomlálni a konkolyt a jó búza közül, hogy ne akadályozzák a búza fejlődését, növekedését. Sietségük azonban Isten számára nem indokolt, mégpedig azért nem, mert ezzel az ember ragadhatná magához az ítélkezést és az igazságszolgáltatást, amivel nem is volna gond, ha az ember is ugyanolyan igazságos tudna lenni, mint Isten. Az ítélkezés feladatát azonban Isten nem bízza az emberre. Életünk végső bírája, megítélője maga Krisztus lesz. Ő tanította: „Az Atya nem ítél meg senkit, az ítéletet egészen a Fiúnak adta át” (Jn 5,22). A mennyei Atya rajta keresztül mutatta ki szeretetét és irgalmát, az ő személyében adott számunkra kísérőt az üdvösség útján, és Krisztus személyén keresztül gyakorolja igazságosságát is. Az ítéletkor mindannyian látni fogjuk, hogy életünkben hogyan győzedelmeskedett a jó és a rossz, lehull a lepel mindannak értékéről, amit jó vagy rossz szándékkal cselekedtünk, s ennek megfelelően eldől, hogy büntetésben, az örök kárhozatban részesülünk, vagy megérdemeljük az örök üdvösséget, mint jutalmat. Bízzunk abban, hogy Krisztus nem csak igazságos, hanem irgalmas bíránk is lesz!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! A te tanításod jó magként, tiszta búzaként hull a szívünkbe. Nem haszontalan gyomnövény, amit ki kellene irtani. Miközben te az üdvösség tanításának jó magját veted el szívünkbe, a sátán a hazugság, a megtévesztés magjait igyekszik belénk ültetni. Adj nekünk bölcsességet, hogy meg tudjuk különböztetni a jót és a rosszat! Adj nekünk okosságot, hogy ne essünk a gonosz lélek csapdájába, aki a rosszat jónak tünteti fel, és nem engedi, hogy a dolgok mélyén észrevegyük a rossz szándékot, a helytelen célt. Az örömhír, az üdvözítő üzenet a feltámadás örömében születik meg. Tanításodat akkor értjük meg és valósítjuk meg, ha meghalunk a bűnnek és új életre támadunk Istenben.