napi evangelium






Napi evangélium


2017. május 24. – Szerda

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”

Jn 16,12-15


Elmélkedés:

Jézus tanításának megismerésében és megértésében új korszak kezdődik a tanítványok számára a Szentlélek eljövetelével. A pünkösdkor kiáradó Szentlélek vezeti majd el őket a teljes igazságra – ahogyan erről az Úr beszél az utolsó vacsorán. Ahogyan Jézus sem önmagától beszél, hanem azt hirdeti, amit az Atyától hall, ugyanúgy a Szentlélek is. S ahogyan Jézus sem a maga elhatározásából jött a földre, hanem az Atya küldte őt, hogy megváltson minket embereket, ugyanúgy a Szentlelket is a mennyei Atya küldi el a világba, hogy az idők végéig az Egyházzal maradjon és megszentelje a hívőket. Jézus és a Szentlélek küldetése tehát ily módon szorosan összekapcsolódik.
Krisztus az örökérvényű igazságot hirdeti nekünk, a Szentlélek pedig ezen igazság teljes megértésében segít minket, hogy előrehaladjunk az üdvösség útján. Az igazság megismerésekor az a szándék vezet minket, hogy eljussunk a Krisztusban való hitre, aki maga az Igazság. A teljes igazság megismerése és a hit átalakítja életünket. Többé már nem élhetünk a bűnben, hanem Krisztus igazságából merítve az igazság tetteit kell cselekednünk. A Szentlélek tevékenysége dicsőséget szerez Jézusnak, miként életünk jócselekedeteivel sem önmagunknak akarunk hírnevet szerezni, hanem Istent szeretnénk megdicsőíteni.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött! Add, hogy életünkön változtatni tudjunk! Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: