napi evangelium






Napi evangélium


2016. december 9. – Péntek

Egy alkalommal így szólt Jézus a néphez: „Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a piacon tanyázó gyermekekhez, akik odakiáltják pajtásaiknak: „Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.” Eljött János. Nem eszik, és nem iszik; azt mondják rá: „Ördöge van.” Eljött az Emberfia. Eszik-iszik, és azt mondják rá: „Lám, a falánk, borissza ember, a vámosok és a bűnösök barátja!” Az Isten bölcsességét azonban művei igazolták.”

Mt 11,16-19


Elmélkedés:

Az adventi időszakban a megváltás titkát szeretnénk megérteni. Miért küldte el a mennyei Atya az ő Fiát, a Megváltót a világba? Mi indította Jézust arra, hogy megváltásunk érdekében vállalja a szenvedést és a halált? Miért ereszkedik le Isten a mi emberségünk szintjére?
Egyesek talán úgy vélik, hogy a megváltás annak köszönhető, hogy a felsőbbrendű Isten megsajnálja az esendő embert és szánalomból megsegíti. Ha Isten az ő szentsége és az ember bűnössége közti ellentétből vagy az ő mindenhatósága és az ember kicsinysége közti különbségből indulna ki, akkor aligha törődne velünk. Jóval többről van itt szó, mint szánalomról! A szeretet őszinte érzéséről. Arról, hogy Isten kötődik az emberhez, hozzánk tartozónak érzi magát, még akkor is, ha az ember olykor el akar távolodni, el akar szakadni e szeretettől. Jézus, aki öröktől fogva valóságos Isten, egy földi anya gyermekeként született meg és ezzel magára vette mindazt, ami az emberi életben szép, nemes, de azt is, ami gyengeséget jelent. Lám, Isten bölcsessége ezt az emberi gyengeséget és kicsinységet emeli fel azáltal, hogy emberré lesz.
Vannak, akik minden isteni jelet, figyelmeztetést, útmutatást semmibe vesznek. Az evangélium először azokat említi, akik nem hallgattak Keresztelő János szavára, majd következnek azok, akik Jézusra nem hallgattak. Hallgatok-e Isten szavára?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Drága Jézus! Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus. Maradj velünk, s akkor úgy ragyoghatunk, ahogyan Te ragyogsz, s világossággá válhatunk mások számára is.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: