napi evangelium






Napi evangélium


2016. december 5. – Hétfő

Egyik napon, amikor Jézus tanított, farizeusok és törvénytudók is ültek körülötte, akik Galilea és Júdea különböző falvaiból és Jeruzsálemből jöttek. Az Úr ereje akkor arra indította Jézust, hogy gyógyítson.
Ekkor néhány férfi egy béna embert hozott hordágyon. Be akarták vinni a házba, hogy eléje tegyék, de a tömeg miatt nem fértek hozzá. Ezért fölmentek a tetőre, és azon át bocsátották le ágyastul a középre, Jézus elé. Hitük láttára Jézus így szólt: „Ember, bocsánatot nyertek bűneid.”
Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban: „Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki bocsáthatja meg a bűnöket? Nemde egyedül Isten?” Jézus pedig gondolataikba látva megszólalt: „Miért gondolkodtok így magatokban? Mi könnyebb, ha azt mondom: „Bocsánatot nyertek bűneid!” – vagy azt: „Kelj föl és járj!”? Tudjátok meg tehát, hogy az Emberfiának van hatalma földön a bűnök megbocsátására.” Ezzel a bénához fordult: „Mondom neked, kelj föl, fogd ágyadat, és menj haza!” Erre ő a szemük láttára tüstént fölkelt. Fogta ágyát, amelyen feküdt, és Istent magasztalva hazament. Erre mindnyájukat ámulat fogta el, magasztalták Istent, és félelemmel eltelve mondogatták: „Csodadolgokat láttunk ma.”

Lk 5,17-26


Elmélkedés:

A bűn természetét és a bűnös ember magatartását több szempontból is vizsgálhatjuk. Tény, hogy Isten olyan embert teremtett, aki az élet útját botladozva, elesve, de újra felemelkedve járja. Ha ez nem így volna, a szabadságunktól, a szabad akaratunktól lennénk megfosztva. Korunk emberét sokszor jellemzi a bűn iránti érzéketlenség, de ez is csak viszonylagos. Miközben saját hibáját az ember szívesen csökkenti és saját rossz cselekedeteit jelentéktelennek minősíti, az ellene elkövetett bűnöket nem tudja elfelejteni, azokat nem tudja megbocsátani és szüntelenül a bűnös méltó megbüntetését szorgalmazza.
A mai evangéliumban egy béna ember meggyógyításáról olvasunk. A testi gyógyuláshoz Jézus hozzáteszi a lelki gyógyulást, a bűnbocsánatot is, így a korábban béna ember testi nyomorúságától megszabadulva és lelkileg újjászületve távozhat. A történetben világosan elkülönül az emberi gyengeség és az isteni erő, az emberi tehetetlenség és az isteni cselekvés, az emberi akadékoskodás a jelenlévő farizeusok és törvénytudók részéről és a szabadító isteni szó.
A történet azt jelzi, hogy a bűn olyan határhelyzet, amelyben megnyilvánul emberségünk és megtapasztaljuk, hogy rászorulunk Isten segítségére, megbocsátására. Egyedül Isten irgalma szabadíthat meg minket a bűntől.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!
Szent Ágoston
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: