napi evangelium






Napi evangélium


2016. október 29. – Szombat

Az egyik szombaton Jézus betért egy vezető farizeus házába, hogy nála étkezzék. Amikor észrevette, hogy a meghívottak válogatják az első helyeket, egy példabeszédet mondott nekik. „Amikor lakodalomra hívnak, ne ülj az első helyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. Ha ez megérkezik, odajön, aki meghívott titeket, és felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb! Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják.”

Lk 14,1.7-11


Elmélkedés:


A mai evangéliumi történet szerint Jézus elfogadja egy farizeus meghívását, betér házába. A történetben „vezetőként” van megnevezve a vendéglátó, aki a farizeusok között magasabb rangban lehetett, elismert személy volt. Minden bizonnyal az ilyen vezetők rendezhettek időnként olyan étkezéseket, amelyek során találkozhattak egymással az írástudók és megvitathattak vallási kérdéseket. Jézust is egy ilyen közösségi összejövetelre hívták meg. Maga az élethelyzet, mindaz amit még az étkezés előtt tapasztal, nyújtja számára a tanítás témáját. Nem kéri fel őt senki arra, hogy tanítson, ő a kezdeményező, aki szól a jelenlévőkhöz. Tanítását ebben a konkrét helyzetben vehetjük kritikának, amely azoknak a vendégeknek szól, akik megfeledkeztek a szerénységről és jobb helyet akarnak biztosítani maguknak.
A tanítás mondanivalója ugyanakkor túlmutat az étkezés határain és szól mindazoknak, akik az egyházi közösség tagjai. A krisztusi közösségben nincs helye az emberek egymás közti versengésének. Senki ne dicsőítse magát és ne helyezze önmagát mások elé! Mindenki törekedjék inkább a szerénységre és az alázatra! Jézus egész élete az alázatosság, a szolgálat példája, amiben követnünk kell őt. Ha hűséges vagyok Krisztushoz, helyem lesz a mennyben.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézusunk! Te azt várod tőlünk, hogy téged kövessünk, a te nyomodban járva eljussunk Atyánkhoz és elnyerjük az örök életet. Segíts minket, hogy mindig betartsuk szabályaidat! Erősítsd bennünk a csapatszellemet, az Egyház szeretetét! Segíts minket, hogy sikerrel munkálkodjunk a magunk és mások üdvösségén! A legnagyobb győzelem az, hogy elnyerjük az örök életet. Segíts minket győzni, segíts minket az üdvösségre!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: