napi evangelium






Napi evangélium


2016. július 26. – Kedd

Egy alkalommal, amikor Jézus befejezte tanítását, elbocsátotta a sokaságot és hazatért. Otthon azt kérték tőle tanítványai: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!” Kérésükre így magyarázta meg: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld ez a világ. A jó mag az Isten országának a fiai, a konkoly pedig a gonoszság fiai. Az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan aratáskor összeszedik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és minden gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik. Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!”

Mt 13,36-43


Elmélkedés:


Az elmúlt napok ünnepei megszakították azt a sorozatot, amelyben Jézusnak az Isten országát bemutató példabeszédei szerepeltek. Ha a köznapi evangéliumok soránál maradtunk volna, akkor a magvetőről szóló példázat után a búzáról és a konkolyról (vö. Mt 13,24-30), a mustármagról (vö. Mt 13,31-32), valamint a kovászról (vö. Mt 13,33) szóló hasonlatokat olvashattuk volna. A mai naptól visszatérünk ezekhez a részekhez. Tanítványai kérésére Jézus megmagyarázza a búzáról és a konkolyról szóló tanítását. A részletes magyarázatot már nem az egész nép, hanem csak Jézus tanítványai hallják.
Azt könnyű volt kitalálni, hogy ki lehet a magvető és kiket jelképeznek a jó magok, illetve a gyomnövény magjai. A problémát inkább a magvető közbelépése, megengedő magatartása jelentette, illetve az a kérdés, hogy vajon mikor jön el az aratás ideje. E kérdések valószínűleg már abban az időben fogalmazódtak meg a keresztény közösség tagjaiban, amikor Máté evangéliuma keletkezett, tehát néhány évtizeddel Jézus halála és feltámadása után. A gonosz tevékenységét, az üldözéseket már megtapasztalták a közösség tagjai, de vajon meddig fog tartani? Mikor jön el az Úr, hogy igazságot szolgáltasson? A Jézusnak tulajdonított magyarázat az idő tekintetében ugyan nem ad pontos választ, azt viszont nyilvánvalóvá teszi, hogy Isten gondoskodni fog a szétválasztásról, a bűnösök megbüntetéséről és az igazak jutalmazásáról.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mindig soknak tartjuk, amit mi teszünk másokért; ellenben amit mások tesznek érettünk, azt semmibe sem vesszük. Úgy látszik, két szívünk van: egy lágy, gyöngéd, engedékeny, önmagunk számára, és egy kemény, szigorú, zord, embertársaink számára.
Szalézi Szent Ferenc
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: