napi evangelium






Napi evangélium


2016. május 28. – Szombat

Abban az időben: Jézus ismét Jeruzsálembe ment tanítványaival. Amikor a templomban járt, odaléptek hozzá a főpapok, az írástudók meg a nép elöljárói, és megkérdezték tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?”
Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Feleljetek rá, és akkor majd én is megmondom nektek, hogy milyen hatalommal cselekszem. János keresztsége a mennyből volt-e vagy az emberektől? Válaszoljatok nekem!”
Erre tanakodni kezdtek egymás között. Így okoskodtak: „Ha azt mondjuk: „A mennyből volt”, azt fogja felelni: „Hát akkor miért nem hittetek neki?” Mondjuk talán azt, hogy Az emberektől?” Féltek azonban a néptől, mert mindenki azt tartotta, hogy János valóban próféta volt. Végül is ezt válaszolták: „Nem tudjuk.” Jézus erre azt felelte: „Akkor én sem mondom meg, milyen hatalommal cselekszem ezeket.”

Mk 11,27-33


Elmélkedés:


Az evangéliumi jelenet azzal kezdődik, hogy felsorakoznak Jézus előtt a zsidó vallási vezetők: a főpapok, az írástudók és a nép elöljárói. Ez utóbbi csoport alatt a főtanács egyes tagjait kell értenünk és nem a tanács valamennyi tagját. Szándékuk világos, számon akarják kérni Jézust, ezért a következőt kérdezik tőle: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél?” Nem nevezik meg pontosan, de könnyen kitalálhatjuk, hogy mire gondolnak.
Mivel a jelenet közvetlenül a templom megtisztítása, a kereskedők kiűzése utáni napon történt, ezért egyrészt ezt jelenti. Ők is a messiási idők jeleként értelmezhetnék a jézusi tettet, de ez annak elfogadását jelentené, hogy Jézus a Messiás. Másrészt kérdésük Jézus egész tevékenységére, azaz tanítására és csodáira is irányul. A szenvedése előtti utolsó napokban ugyanis Jézus a jeruzsálemi templomban tanít és csodákat tesz. Fellépését a nép örömmel fogadta, a vallási vezetők viszont nem akarták tudomásul venni, hogy megkérdezésük nélkül egy vándortanító ilyet tesz a templomban, ráadásul Jézus nagy tekintélynek örvendett a nép körében.
Jézus ugyan hivatkozhatna a mennyei Atyától kapott küldetésére és isteni tekintélyére, de mégsem teszi, mert jól ismeri a kérdezők elutasítását és hitetlenségét.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, szentséges Atyánk, mindenható örök Isten! Te egyszülött Fiadat, a mi Urunkat, Jézus Krisztust örök főpappá és a mindenség Királyává tetted, hogy szeplőtelen áldozatként a kereszt oltárán engesztelésül odaadja önmagát, és véghez vigye az emberek megváltásának szent művét. Részesíts minket az ő országának lelkületéből, mert az ő országa igazság és élet, kegyelem és szentség, az igazságosság, a szeretet és a béke.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: