napi evangelium






Napi evangélium


2015. július 31. – Péntek

Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát.

Mt 13,54-58


Elmélkedés:


Jézus názáreti visszautasításáról olvasunk a mai evangéliumban. Útja során tanítványai kíséretében az Úr megérkezik abba a városba, ahol ifjúkorában nevelkedett, s ahol az emberek azt gondolják, hogy jól ismerik őt. A názáretiek első csodálkozása annak szól, hogy Jézus olyan bölcsességgel tanít, és olyan csodákat tesz, amire egyáltalán nem számítottak. A csodálkozást megbotránkozás követi, azaz elutasítják őt. Máté evangélista keserűen jegyzi meg a rövid történet végén, hogy az Úr éppen saját városában nem tudott sok csodát tenni, mert hitetlenek voltak.
A hitetlenség említése azt szolgálja, hogy bemutassa a názáretiek és Jézus közti tényleges elkülönülést. Bár a magyar szövegből nem derül ki, de a tanítás helyszínét az evangélista így jelöli meg: az ő, mármint a názáretiek zsinagógájában történt mindez, mintha Jézusnak nem sok köze volna ehhez az épülethez, pedig korábban többször is járhatott itt.
Az elkülönülés, az eltávolodás bemutatása az evangélista részéről nem véletlenszerű és nem is öncélú. Evangéliumának megírásakor Máté már jól látja, hogy az első keresztény közösség megkülönbözteti magát a zsidó közösségtől, önállóvá válik, felismeri azt, hogy a Mester új közösséget hozott létre tanítványaiból és követőiből, mindazokból, akik nem elutasítják, hanem hittel elfogadják, hogy ő az Isten Fia.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Jézusom, hiszek benned, mert tiszteled emberi szabadságomat. Csak egyetlen parancsot adtál: szeressétek egymást! A szeretetet pedig nem lehet kikényszeríteni, a szeretetet úgy ajándékozzák. Engedd, hogy leküzdjek minden akadályt, ami utamat állja abban, hogy szeressek minden embert. Segíts meg, hogy úrrá legyek tétlenségemen. Engedd, hogy korlátozzam a saját helyemet, hogy így több helyet adjak embertársaimnak a kibontakozáshoz.
A. Pereira
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: