napi evangelium






Napi evangélium


2015. július 5. – Évközi 14. vasárnap

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk:” És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában.” Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.

Mk 6,1-6


Elmélkedés:

Előítéletek nélkül
Jézus sikertelen názáreti fellépését mutatja be a mai vasárnap evangéliuma. A jelenet szinte mindannyiunkban ugyanazokat a kérdéseket ébreszti: mi áll a názáretiek elutasítása hátterében? Miért nem fogadják el Jézus személyét? Miért maradnak hitetlenek? A történet kezdete és vége között nagy a különbség, az elfogadástól az elutasítás irányába haladunk. Az a tény, hogy a szombati istentiszteleten engedik Jézust tanítani, az elfogadás jele. Szintén az elfogadásra utal, hogy sokan hallgatják őt, engedik beszélni, nem szakítják félbe, szabadon elmondhatja tanítását, senki nem akarja őt megakadályozni abban, hogy tanítsa a jelenlévőket. A beszéd a názáretiek csodálkozását váltja ki, de ebben nincs nyoma semmiféle ellenséges érzületnek. Csodálkoznak azon, s ennek hangot is adnak, hogy az a Jézus, aki az ő körükben nevelkedett, immár a felnőttek tekintélyével tanít, mégpedig ékesszólóan és nagy bölcsességgel. Néhány éve még nem gondolták volna, hogy Mária fia az ő zsinagógájukban fogja magyarázni a szentírási szövegeket. Meglepődnek azon, hogy Jézus, aki éveken keresztül az ácsként dolgozó nevelőapjának, Józsefnek segédkezett, mennyire jártas az írások magyarázatában és a prófétai jövendölésekben. Nem várták tehát tőle azt, hogy tanítói szerepében is ennyire jó teljesítményt tud nyújtani. Csodálkozásukban azonban mégsem érzünk ellenségeskedést. Márk evangélista leírásában ekkor hirtelen váltás következik: „És megbotránkoztak benne” (Mk 6,3). Maga az evangélista próbál magyarázatot adni erre a megbotránkozásra, amikor Jézus szájába adja a mondást: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában” (Mk 6,1-6). A megbotránkozás és az elutasítás megerősítéseként a názáretiek hitetlenségéről is szó esik, amely megakadályozza, hogy Jézus csodákat tegyen körükben.
A hangulat hirtelen megváltozása, az elfogadásból az elutasításra való előzmények nélküli váltás azt az érzést kelti bennünk, mintha a próféták elutasításáról szóló mondás közlése volna az elsődleges szándék, amely mondás megerősítésére, igazolására szolgálnak a názáreti események. Jézus tehát a visszautasított próféta szerepében jelenik meg. Az ószövetségi időkben a nép szintén elutasította Isten küldötteit, a prófétákat, nem hallgattak rájuk, bántalmazták vagy megölték őket. A prófétai sors Jézus esetében is megfigyelhető, már most elkezdődik az elutasítás, amely Jézus elítélésében és keresztre feszítésében éri majd el tetőpontját.
Az elutasítás végső oka a hitetlenség. Az előítéletek és a feltételezések a hitetlenség börtönébe zárják nem csupán a názáretieket, hanem mindazokat, akik túlzottan ragaszkodnak saját véleményükhöz és elképzelésükhöz. A hit ott kezdődhet, hogy valaki képes felülvizsgálni saját korábbi álláspontját és kész változtatni azon. Nem a helyes elvek megtagadásáról és nem az igazságtól való eltávolodásról van itt szó, hanem arról, hogy emberi elképzeléseimről lemondva utat engedek annak, hogy Isten kezdjen el vezetni. Isten vezet a hit útján.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus Krisztus! Előítéleteinket és hitetlenkedésünket félretesszük, és nyitott szívvel hallgatunk téged, mert szavaidban felismerjük az örök élet tanítását. Engedjük, hogy új dolgokat taníts nekünk, új feladatokkal bízzál meg, új utakon vezess minket. Hisszük, hogy valóságos Isten és valóságos ember vagy. Szenvedésedben, halálodban és feltámadásodban megmutatkozott, hogy valóban Isten vagy. Segíts, hogy meg tudjuk mutatni az igazságot keresőknek a hitetlenségből a hitre vezető utat! Tégy minket hitvalló és hithirdető kereszténnyé a világban!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: