napi evangelium






Napi evangélium


2015. május 26. – Kedd

A gazdag ifjúval folytatott beszélgetés után Péter apostol megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap; most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet. Sokan lesznek az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők.”

Mk 10,28-31


Elmélkedés:

A gazdag ifjú és Jézus párbeszédének az apostolok is fültanúi voltak. Látták az ifjú lelkes igyekezetét és szomorú távozását. Jogosan érzik, hogy ők megtették azt, amire az ifjú nem volt képes. Ők elhagyták mindenüket, amikor Jézus meghívta őket, ők vállalkoztak követésére. Bennük nem csupán a pillanatnyi lelkesedés lángolt, hanem hosszabb ideje kitartottak Mesterük mellett. Jogosan merül fel bennük a kérdés, amelyet aztán Péter apostol fogalmaz meg: mi lesz a jutalmuk?
Jézus három dolgot ígér: „százannyit” mindenért, amit elhagytak, üldözéseket és örök életet. Vagyont, gazdagságot, evilági előnyöket vagy jólétet nem ígér. Az elsőként említett „százannyi” nem csupán jelképes, hiszen az Úr követésére vállalkozók családra, testvérre, barátra találnak a keresztény közösség tagjaiban bárhol a világon. Az üldözésekről bizonyára lemondanának, de ezt is készek vállalni. Az örök élet pedig a legnagyobb jutalom, amit az ember az életével, az élete odaadásával kiérdemelhet Istentől.
Közben ne feledkezzünk el a lényegről: a jutalom annak jár, aki Jézusnak és az ő evangéliuma hirdetésének szenteli életét. Aki életében egyetlen alkalommal is megtapasztalta már, hogy Isten mennyire bőkezű a jutalmazásban, az ne féljen Jézusnak adni életét!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, nem látom életem értelmét. Nem tudom, mi a rendeltetésem. Nem is kutatom, meg akarok elégedni azzal, amit Te számomra rendelsz. Elég, ha tudom: sorsom a te kezedben van. És ha néha különös, csodálatos út is az, amelyen vezetsz, nem kételkedem, hogy Te engem oda vezetsz, ahol hasznosítani tudsz, ahol értékes vagyok Számodra.
J. B. Nouleau
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: