napi evangelium






Napi evangélium


2015. május 5. – Kedd

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.”

Jn 14,27-31a


Elmélkedés:

Az utolsó vacsorán mondott beszédének folytatását olvassuk a mai evangéliumban, amelyben Jézus az általa adott, hozott békéről, békességről beszél. Isten békéje ez az ember számára, amely nyugalmat, békességet teremt bennünk. A beszédnek ez a részlete abból indul ki, hogy Jézus észreveszi az apostolok nyugtalanságát. Valószínűleg megértették, hogy azért beszél nekik Mesterük ilyen hosszasan és azért mond ilyen dolgokat, mert ez az utolsó alkalom, hogy velük van s tanítja őket. Nyugtalanság tölti el őket Jézus sorsa és saját sorsuk iránt. Jézus kijelenti: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek” (Jn 14,27). Vegyük észre, hogy ő nem egyszerűen kívánja a békét, vagy köszöntésének része, hanem ő a békesség adományozója.
Hogyan kell azt értenünk, hogy Jézus a béke elhozója? Talán általános fegyverletételt hirdet az ellenséges népek között? Talán megszünteti a háborúkat a földön? Talán munkájának elismeréseként Nobel-békedíjat kap? A forrongó világot, a háborúk áldozatait látva örülnénk ennek. Jézus esetében azonban másra érdemes gondolnunk. Az ószövetségi időkben a próféták úgy beszéltek az eljövendő messiási időkről, mint a béke korszakáról. Ez az idő köszöntött be, jött el Jézus fellépésével. A Jézus által adott lelki békesség a világ nyugtalanságában is a miénk. És ha mindenki ebben a lelki békében él, akkor talán nem lesz kedve senkinek háborúzni.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Olyan tökéletlen vagyok, Uram, hogy a főnehézségem legtöbbször már az: hogyan és mivel kezdjem, hogy más legyek. Neked kell eljönnöd, Neked kell megvilágítanod kezdésem indításait. Tudom, hogy a kezdés kezdete: szeretettel teljesíteni a mindennapok legkisebb kötelességeit – olyan szeretettel, hogy az mindent átragyogjon.
L. Christine
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: