napi evangelium






Napi evangélium


2015. május 1. – Péntek, Szent József, a munkás

Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát.

Mt 13,54-58


Elmélkedés:

A mai napon Szent Józsefet, a munkást ünnepli Egyházunk. Az evangéliumok nagyon szűkszavúak személyével kapcsolatban, csupán Jézus gyermekségtörténetében tesznek róla említést néhányszor. József, ez az igaz, tisztaszívű férfi volt Mária jegyese, Jézus Krisztus nevelőapja. Igaz embersége és alázata mutatkozik meg abban, ahogyan megismeri és elfogadja Isten vele kapcsolatos szándékát. Álmában, látomásban kap üzenetet, hogy bátran vegye feleségül Máriát, aki ekkor már méhében hordozta a születendő Megváltót. Így ismeri meg József a megváltás titkát és lesz a Megváltó szolgája.
Milyen jó volna, ha korunkban minden férfit ilyen bölcsesség és alázat vezetne, amikor a családalapításon gondolkozik, illetve a későbbiekben gondoskodik családjáról. Milyen jó volna, ha elgondolkoznának azon a csodálatos titkon, hogy az élet továbbadásával Isten teremtő művét folytathatják a világban. Milyen jó volna, ha minden férfi Istentől kapott hivatásnak tekintené édesapai feladatát, s szüntelenül fáradozna felesége boldogságáért, valamint gyermekei testi és lelki fejlődéséért. Milyen jó volna, ha az apák a mértéktartó tekintélyre törekednének és a szeretet példaképei lennének családjukban. Milyen jó volna, ha életüket teljesen és visszavonhatatlanul odaadnák azoknak, akiket szeretnek.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Mennyei Atyánk! Teremtőnk vagy, és mi a tieid vagyunk. Minden a tiéd, s nekünk egykor számadást kell adnunk mindarról, amit itt a földön ránk bíztál. Teljes odaadással és örömmel ismerem el uralmadat, mert a szeretet uralma az, melynek teljesen át akarom adni magamat. Szegény, nyugtalan, bágyadt és hányatott életemet hadd egyesítsem áldozatként Fiad és az egyház életével!
Johann Kaspar Lavater
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: