napi evangelium






Napi evangélium


2015. március 29. – Virágvasárnap

Abban az időben, amikor Jézus és tanítványai Jeruzsálemhez közeledtek, Betfagé és Betánia táján, az Olajfák hegyénél Jézus előreküldte két tanítványát, és ezt mondta nekik: „Menjetek a szemközti faluba. Amint beértek, találtok ott egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember még nem ült. Oldjátok el és vezessétek ide. Ha valaki szólna, hogy mit tesztek, mondjátok, hogy az Úrnak van rá szüksége. Erre mindjárt elengedi.” El is mentek, és az útelágazásnál egy kapuhoz kötve megtalálták a szamárcsikót. Eloldották. Azok közül, akik ott ácsorogtak, valaki megkérdezte: „Miért oldjátok el a szamarat?” Azt válaszolták, amit az Úr mondott nekik, és erre elengedték őket. A szamárcsikót Jézushoz vezették. Ráterítették a köntöseiket, ő pedig felült rá. Sokan az útra teregették köntösüket, mások meg a lombos faágakat, amelyeket a réten vágtak. Akik előtte jártak, és akik kísérték, így kiáltoztak: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!”

Mk 11,1-10


Elmélkedés:

Szándékok
Egyházunk hagyománya szerint a virágvasárnapi szentmise körmenettel kezdődik, amellyel Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk. Ennek során olvassuk fel az Úr bevonulásáról szóló evangéliumi részletet, az evangélium helyén pedig a passió, azaz Jézus szenvedéstörténete hangzik el.
Márk evangélista beszámolója szerint Jézus egy szamár hátán ülve érkezik Jeruzsálem városához. Jövetelével egyidőben zarándokok sokasága érkezhetett, hiszen közeledett a zsidók húsvéti ünnepe. Az emberek nem a városból jönnek elé, tehát nem az érkező fejedelemnek szóló fogadás ez, hanem mintegy bevezetik Jézust Jeruzsálembe. Az emberek spontán módon cselekszenek. Részükről nincs nyoma semmiféle előkészületnek vagy szervezkedésnek. Amint megpillantják Jézust, egyszerűen eszükbe jutnak a szamárháton érkező Messiásról szóló prófétai jövendölések s ennek hatására cselekszenek. Ruháikat leterítik az út porába Jézus elé, s ezzel kifejezik, hogy a Messiást tisztelik az érkező Jézusban. Szintén erre utalnak örvendező felkiáltásaik: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön! Áldott atyánknak, Dávidnak közelgő országa! Hozsanna a magasságban!” (Mk 11,10).
A bevonulással Jézus megérkezik végső céljához, küldetése beteljesítésének helyszínére. Ezt követően már csak egy rövid időre vonul vissza Betániába (vö. Mk 11,11). Többet már nem járja a városokat és falvakat, hogy tanítsa az embereket. Tanításának helye a következő napokban a templom lesz, az Atya háza, az Isten háza.
A szenvedéstörténet kapcsán arról is érdemes szót ejtenünk, hogy mi vezetett Jézus elítéléséhez. Tanításával, amely egészen új megvilágításba helyezte a régi törvényeket és hagyományokat, cselekedeteivel, amelyek rendkívüli, isteni hatalmáról tanúskodtak, valamint határozott igényével, hogy ő az Isten Fia, Jézus szembekerült a nép vallási vezetőivel. Ők botrányosnak tartották, hogy szóba áll a bűnösökkel és az asszonyokkal, és felháborította őket, hogy másképpen értelmezi a törvényeket. A vallási vezetők jól tudták, hogy Jézus elítéléséhez, halálra ítéléséhez a politikai és katonai hatalmat gyakorló rómaiak előtt nem lesznek elegendőek ezek a vallás tárgykörébe tartozó kérdések, ezért más okot, ürügyet kellett keresniük. A messiási fellépés jól jött nekik, hiszen Jézust ennek köszönhetően úgy tüntethették fel, mint aki uralomra készül, hatalomra törekszik a nép körében, s egy ilyen hatalomátvételi kísérletet a római hatóságok biztosan nem néznek jó szemmel. A római helytartó kemény erőszakkal lépett fel minden rendzavaróval szemben, nem tűrte a lázadást. Ha Jézust azzal a váddal állítják a hatóság elé, hogy királynak, a zsidó nép királyának tartja magát, akkor sikerre számíthatnak.
Ezen emberi szándékok mellett azonban észre kell vennünk Isten üdvözítő szándékát is. Jézus nem csupán azért halt meg, mert az ellenségei ezt akarták, hanem mert ez szerepelt Isten megváltó tervében. Látszólag tehát az emberek irányítják az eseményeket, de valójában minden úgy történik, ahogyan Isten akarja, s ez a feltámadásban válik egészen nyilvánvalóvá.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk és Megváltónk! Te példát adtál nekünk a kereszthordozásra. Önként, szabadon, kényszertől mentesen vállaltad a szenvedést és a halált. Értünk, megváltásunkért, üdvösségünkért. Szenvedésedről és halálodról elmélkedünk ezekben a napokban, ettől várjuk szívünk megtérését. Emberként végtelenül gyengék vagyunk a halállal szemben. Segíts minket, hogy megértsük: halálunk után ránk is a feltámadás vár. Vezess minket a halálon és a feltámadáson át az örök életre!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: