napi evangelium






Napi evangélium


2015. február 28. – Szombat

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig ezt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket! Tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket! Imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket, hogy gyermekei legyetek mennyei Atyátoknak, aki fölkelti napját jókra és gonoszakra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a bűnösöknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, ugyan mi lesz a jutalmatok? Nem teszik meg ezt a vámosok is? És ha csak a testvéreiteknek köszöntök, mi az, amivel többet tesztek? Nem teszik meg ezt a pogányok is? Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!”

Mt 5,43-48


Elmélkedés:

Jézus örömhírének egyik központi témájához és tanításának igazi újdonságához érkeztünk a mai napon, s ez az ellenségszeretet. A mi Urunk azt kéri tőlünk, hogy azokkal is tegyünk jót, akik gyűlölnek minket, imádkozzunk azokért, akik üldöznek vagy bántalmaznak bennünket. Még a következő kiegészítéssel is találkozunk: „böjtöljetek elnyomóitokért!” A böjt alatt itt minden bizonnyal az imádságnak egy fokozott módját, mintegy annak megerősítését kell értenünk. Az apostoli igehirdetésben, Péter és Pál apostol leveleiben, valamint az első keresztény századok egyházatyáinak írásaiban nagyon erőteljesen visszhangoznak Jézus ezen kérései.
Egyesek könnyen túllépnének az ellenségszeretet parancsán, mondván, hogy ez nem nekik szól, hanem csak egy válogatott társaságnak, a tökéleteseknek, akik mindenben példamutatóan és Istennek tetszően élnek. Ők talán szívesen háttérbe szorítanák, mellékesnek minősítenék az Úr ezen szavait. De ha így teszünk, a krisztusi életbölcsesség és az evangéliumi értékrend nagy kincsét zárjuk ki életünkből. Jézus szava azonban minden követőjére vonatkozik, rám is. Igen, az ellenségszeretet valóban nehéz, és talán túl is mutat az emberi ésszerűség határain, de érdemes rálépnem a nagylelkűség és a szeretet útjára, amely a tökéletességre, az életszentségre vezet.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Üdvözlégy, Jézus Krisztusomnak, Uramnak és Megváltómnak legszentebb és valóságos teste, aki Szűz Máriától, a legtisztább szűztől születtél, akit érettünk ártatlanul megkínoztak, s a keresztfán égi Atyádnak feláldoztak. Üdvözlégy, drága, igaz vér, amely az én Uram szent sebéből ömlöttél ki!
Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!
Canisius Szent Péter
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: