napi evangelium






Napi evangélium


2014. december 16. – Kedd

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: „Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben!” A fiú azt válaszolta: „Nincs kedvem!”, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: „Szívesen, uram!”, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?” Azt felelték: „Az első.”
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek titeket Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. De ti, akik mindezt láttátok, még ezután sem tértetek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!”

Mt 21,28-32


Elmélkedés:

Miután Jézusnak Keresztelő Jánosra vonatkozó kérdésére a főpapok és vallási vezetők nem akartak válaszolni, ő újabb kérdést tesz fel nekik. Elmond egy esetet, amely példabeszédnek is tekinthető, de akár meg is történhetett a valóságban. A rövid történet szerint egy apa mindkét fiát arra kéri, hogy segítsenek neki dolgozni a szőlőben. Egyikük ugyan azt válaszolja, hogy nincs kedve, később viszont mégis megteszi apja kérését. A másik fiú azonnal kifejezi készségét apja kívánságának teljesítésére, de mégsem megy, azaz szóbeli beleegyezését nem követte a cselekedet. Jézus kérdése így hangzik: „Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?” (Mt 21,31).
A megkérdezettek most nem kezdenek el egymás közt tanakodni a lehetséges válaszról, hanem azonnal válaszolnak, elismerik, hogy az első fiú cselekedett helyesen. Válaszukkal tehát azt is elismerték, hogy a cselekedet fontosabb a kimondott szónál. Lehet, hogy valaki megtagad először valamit, de ha később mégis engedelmeskedik, ez jóváteszi előbbi hibáját.
Ezt követően Jézus nyíltan korholja őket hitetlenségük miatt. Kemény szavait nem a főpapok mostani felelete váltja ki, hanem az, hogy nem akartak válaszolni a János keresztségére vonatkozó kérdésre (tegnapi evangélium). Nem volt elég, hogy János szavainak nem hittek, bűnüket még azzal is tetézték, hogy János cselekedeteit látva sem hittek, azok hatására sem tartottak bűnbánatot. Ezért őket, a vallási tekintélyeket még azok is megelőzik majd a mennyek országában, akiket ők lenéznek, megvetnek, bűnösnek tartanak.
Nem az elutasítás, hanem a bűnbánat útja vezet a mennyországba.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben, kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem boldogságod birtoklására!
Szent Ágoston
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: