napi evangelium






Napi evangélium


2014. november 28. – Péntek

Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak: „Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.”

Lk 21,29-33


Elmélkedés:

„Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak” (Lk 21,33) – mondja Jézus az evangéliumban. Nem csupán arra vonatkozhat ez a kijelentés, hogy a világ elmúlása után is igazság marad az ő tanítása, hanem arra is, hogy ebben a világban minden kor embere számára érvényes és időszerű a krisztusi tanítás. Jézus tanításának hallgatására és megtartására azért van szükségünk, mert ezek az örök élet igéi számunkra. Aki megszívleli mindazt, amit Jézus mond, és annak megvalósítására törekszik, az örök élet és a mennyei Atya felé vezető úton jár. Vannak olyan emberek, akik nem hallgatják szívesen Jézust, és letérnek erről az útról. A tanítás elfogadása vagy elutasítása, illetve annak megvalósítása vagy elvetése döntő fontosságú számunkra az üdvösség elnyerése szempontjából.
Amikor a csodálatos kenyérszaporítást követően Jézus az örök élet kenyeréről beszél Kafarnaumban, a beszéd után sokan elhagyják, nem követik őt többé. Ekkor megkérdezi tanítványait, hogy ők is el akarják-e hagyni? Péter apostol a következőket válaszolja: „Hová mennénk, Uram? Az örök élet igéi tenálad vannak” (Jn 6,68).
Mit tanít nekünk Péter vallomása? Szükségünk van arra, hogy naponta táplálkozzunk az örök élet kenyerével és az örök élet tanításával. A szentmisén lehetőleg minden alkalommal járuljunk szentáldozáshoz, és olvassuk rendszeresen az evangéliumot! Hová jutnánk nélkülük?
© Horváth István Sándor

Imádság:

A fény csak belőled árad, ó, Jézus, nem belőlünk. Te ragyogsz rajtunk keresztül mások felé. Hadd dicsőítsünk Téged, ahogyan neked a legkedvesebb, fényedet árasztva azokra, akik köröttünk élnek. Hadd hirdessünk Téged szavak nélkül, életünk példájával, annak megragadó erejével, amit Érted cselekszünk, szívünk Irántad érzett teljes szeretetének minden jelével.
Boldog Kalkuttai Teréz
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: