napi evangelium






Napi evangélium


2014. november 14. – Péntek

Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére! Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek: azon az éjszakán ketten lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a holttest van, odagyűlnek a sasok.”

Lk 17,26-37


Elmélkedés:

Az apostoli időkben, amikor Lukács megírja evangéliumát, a keresztények között általánosan elterjedt vélemény volt, hogy Jézus eljövetele hamarosan bekövetkezik. Az idő múltával és az eljövetel késlekedésével a felkészülés elsődlegessége mellett megjelent a hűséges várakozás fontossága is. Az üldözések idején már komoly gondot okozott annak megválaszolása, hogy miért késlekedik az Úr tanítványainak megmentésével? A kérdés hátterében az állhatott, hogy másként képzelték el Isten országának megvalósulását. Aki Jézus tanítványaként állandóan Isten országában él, az felkészült Jézus érkezésére. Isten országának jelenléte bizonyosság. És biztos az is, hogy Jézus újra el fog jönni.
A mai evangélium azt mutatja be, hogy a keresztény embernek hogyan kell várnia Krisztus második eljövetelét és mi mindenre számíthat a várakozás ideje alatt. A várakozás egyik jellemzője a hűség, amely éberré tesz, s amely nem engedi, hogy megfeledkezzünk az Úr érkezéséről. A mindennapok teendői közepette mindig készen kell állnunk, mert nem mindenkit emel majd fel ez az érkezés. De szembe kell néznünk a szenvedések próbatételeivel is, amelyek szintén a Krisztus melletti hűséget és állhatatosságot kívánják tőlünk. Sokan megpróbálják hitegetni magukat és halogatják a megtérést, mondván: késik az Úr eljövetele, talán már nem is kell tovább várnunk, mert nem is fog bekövetkezni. Az éber keresztény tudja, hogy – bár az időpont ismeretlen – a jövetelt biztosra vehetjük.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Fogadd szívesen, Uram, Istenem, fölajánlásomat és végtelen dicséretedre, fogyhatatlan magasztalásodra irányuló vágyódásomat, hiszen ezek kijárnak neked, mert kimondhatatlanul nagy és hatalmas vagy. Ezzel fordulok hozzád és szeretnék hozzád fordulni minden nap, minden időben, és arra kérek minden mennyei lelket, minden benned hívőt, hogy velem együtt adjon hálát neked és dicsőítsen téged.
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: