napi evangelium






Napi evangélium


2014. november 10. – Hétfő

Egy alkalommal Jézus így beszélt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok ne forduljanak elő; de jaj annak, aki azokat okozza! Jobb lenne, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tengerbe dobnák, mint hogy egyet is megbotránkoztasson ezek közül a kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, fedd meg! De ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, de hétszer fordul hozzád, és azt mondja: Megbántam, – bocsáss meg neki!”
Az apostolok kérték az Urat: „Növeld bennünk a hitet!” Az Úr így válaszolt: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, és azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki tövestől, és verj gyökeret a tengerben! – engedelmeskedik nektek.”

Lk 17,1-6


Elmélkedés:

A megbocsátás és a hit témája szerepel a mai evangéliumban. Jézus arra bíztatja tanítványait, hogy ne méricskéljék a megbocsátást. Még akkor is legyenek készek megbocsátani, ha valaki naponta többször megsérti őket. Emberileg könnyen azt gondolnánk, hogy ilyen esetekben komolytalan a bocsánatkérés, s talán nem is kell megbocsátanunk. Ezzel mintegy korlátok közé zárnánk a bocsánatot. A megbocsátásnak semmi nem szabhat határt, mert ennek példája maga az isteni irgalmasság. Isten senki előtt nem zárja be szívét, hanem mindenki felé könyörülettel fordul. A bocsánat által Isten mindig új lehetőséget ad a bűnbánónak. Tegyünk mi is így!
A másik téma a hit. Jézus szavait hallani és cselekedeteit szemlélni sok embernek megadatik, nekünk is. Halljuk örömhírét, tanítását, mely meghív minket az Isten országába, az evangéliumok pedig bepillantást engednek az Úr csodáinak világába. Ezután eljutunk oda, hogy feltesszük magunknak a kérdést, ki az a Jézus, aki ilyen hatalommal és erővel tanít? Ki ő valójában? Mert a szó és a csoda csak felébreszti bennünk ezt a kérdést, de önmagukban nem adnak feleletet. Választ csak akkor kaphatunk, ha hittel hallgatjuk a szót, s a hit szemével nézzük a csodákat. Itt érkezünk el oda, hogy az apostolok kérésével együtt tör fel szívünkből a vágy, hogy Jézus növelje bennünk a hitet. Növelje bennünk a hitet, amely segít meglátni benne az Isten Fiát.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Istenünk, Atyánk, te elküldted egyszülött Fiadat, hogy általa kiengesztelj mindent, te jössz segítségünkre! Élő Isten Fia, aki osztoztál emberségünkben, és életedet adtad a világ megváltásáért, te jössz segítségünkre! Szentlélek, alászálltál Krisztusra és kiárasztod az Atya szeretetét minden emberre, te jössz segítségünkre! Krisztus add, hogy megtestesülésed és születésed miatt szeressük az emberi életet, te jössz segítségünkre! Add, hogy hűséged miatt mi is hűségesek maradjunk elkötelezettségünkben, te jössz segítségünkre!
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: