napi evangelium






Napi evangélium


2014. szeptember 19. – Péntek

Abban az időben Jézus bejárta a városokat és a falvakat, tanított és hirdette az Isten országát. Vele volt a tizenkettő és néhány asszony, akiket a gonosz lelkektől és a különféle betegségektől megszabadított: Mária, melléknevén Magdalai, akiből hét ördög ment ki; Johanna, Heródes intézőjének, Kuzának a felesége; Zsuzsanna és még sokan mások, akik vagyonukból gondoskodtak róla.

Lk 8,1-3


Elmélkedés:

A mai evangéliumban Szent Lukács bepillantást nyújt Jézus hétköznapi életébe. Annak rövid megemlítése, hogy tanító útján a Mestert tanítványai és néhány asszony is elkísérte, látszólag teljesen jelentéktelen. De mégsem szabad annak tartanunk, hiszen fontos mondanivalót hordoz. Próbáljuk most ezeket vázlatszerűen összegyűjteni.
Először is azt tanítja ez a megjegyzés, hogy Jézus küldetése és tanítása mindenkihez, férfiakhoz, nőkhöz, gyermekekhez és idősekhez egyaránt szól. Jézus korában hallatlan dolog volt, hogy asszonyok is csatlakoztak egy mester tanítványi köréhez, és otthonukat elhagyva kísérték őt. Ha nem is tanítványok ők a szó szoros és eredeti értelmében, mégis jelen vannak és hallgatják őt.
Másodszor arra érdemes felfigyelnünk, hogy egészen tekintélyes és tiszteletreméltó nők csatlakoztak az egyszerű származású tanítványokhoz. Krisztus követéséhez szükséges az alázat. Az asszonyok jelenléte harmadszor azért fontos, mert voltak köztük olyanok, akiket Jézus meggyógyított valamilyen betegségből vagy kiűzte belőlük a gonosz lelkeket. Az ő jelenlétük tehát bizonyítja, hogy az evangélium hirdetése mellett Jézus küldetésének fontos eleme a betegek gyógyítása. Negyedszer pedig az is lényeges, hogy ezek az asszonyok saját vagyonukból támogatják a tanító Jézust.
Jézus közelében telnek napjaim? Észreveszem-e jelenlétét a hétköznapokban?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Semmi se zavarjon, semmi ne rémítsen, minden elmúlik, Isten nem változik. A türelem mindent elér annak, aki Istené. Semmi sem hiányzik, Isten maga elég.
Avilai Szent Teréz
 


 
 
Feliratkozás a napi evangélium küldéshez (ingyenes)

Név:

E-mail cím: